Euro 2012: a horvátok már az olaszokra fenik a fogukat

Vágólapra másolva!
2012.06.11. 00:07
Címkék
Írország és Horvátország egyaránt úgy tekintett az egymás elleni mérkőzésre, hogy ezen áll vagy bukik a további sorsa. Nos, ha ez igaz, szerencsés, de megérdemelt győzelmükkel a horvátok roppant fontos lépést tettek a negyeddöntő felé – középpályásduójuk már az olaszok elleni találkozóra készül.

„Mindent megtettünk, amit a főnök mondott – értékelt a lefújást követően Luka Modric, a horvátok karmestere. – Megérdemelten nyertünk, és jól játszottunk. Az olaszokat is meg akarjuk verni, és hat ponttal zsebünkben érkezni a harmadik fordulóhoz, a spanyolokhoz. Az írek ellen egyébként nem volt olyan könnyű játszani, mint esetleg kintről tűnt, bár a mérkőzés első percétől az utolsóig jobbak voltunk. Szurkolóink most is fenomenálisak voltak, várom már én is az olaszok elleni összecsapást, velük együtt."Luka Modric, a horvátok karmestere. – Megérdemelten nyertünk, és jól játszottunk. Az olaszokat is meg akarjuk verni, és hat ponttal zsebünkben érkezni a harmadik fordulóhoz, a spanyolokhoz. Az írek ellen egyébként nem volt olyan könnyű játszani, mint esetleg kintről tűnt, bár a mérkőzés első percétől az utolsóig jobbak voltunk. Szurkolóink most is fenomenálisak voltak, várom már én is az olaszok elleni összecsapást, velük együtt."

„Jó kis meccset vívtunk ma, rászolgáltunk az esti pihenésre – így középpályástársa, Ivan Rakitic. – Fontos volt, hogy jól kezdjünk, és második gólunkat követően nem volt esélyük az íreknek a győzelemre. Pontrúgásaikról tudtuk, hogy veszélyesek, mégis így kaptuk a gólt, de ma rendkívül jól futballoztunk, ezért is nyertünk. Jöhetnek az olaszok!"

Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
2 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
3 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
3 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
4 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
4 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik