Roy Hodgson lett az angolok szövetségi kapitánya

Vágólapra másolva!
2012.05.01. 17:05
null
Roy Hodgson 36 évnyi edzősködés után megkapta álommunkáját (Fotó: Action Images)
Címkék
Az Angol Labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy Roy Hodgson lett a válogatott szövetségi kapitánya, így a „háromoroszlánosok” a 64 esztendős angol szakember vezetésével vesznek részt a nyári ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokságon.

 

Roy Hodgson 36 évre visszanyúló edzői pályafutása során 18 csapatot irányított, köztük három válogatottat, a svájcit, a finnt és az arab emírségbelit. A svájciakkal megjárta az 1994-es világbajnokságot, s az 1996-os Európa-bajnokság selejtezősorozata során a világranglista 3. helyéig emelte fel az alpesi ország nemzeti együttesét.

„Roy Hodgson pályafutása során nyolc bajnoki címet szerzett csapataival, és a Premier League jelenlegi edzői közül ő az egyetlen angol szakember, aki elnyerte az év edzője címet Angliában – áll a szövetség közleményében. – Rutinos szakember, jelen helyzetben a legjobb választás."

Első mérkőzése az angol válogatott élén az Eb-felkészülés során Norvégia ellen május 26-án lesz, majd június 2-án Belgiummal találkozik a csapata. Anglia az Eb-n a D-csoportban június 11-én Franciaországgal, 15-én Svédországgal, 19-én pedig a társházigazda Ukrajnával csap össze a csoportkörben.

Hodgson az előző idényt még a Liverpool menedzsereként kezdte, de az eredménytelenség és a szurkolók elégedetlensége miatt 2011 januárjában 31 mérkőzés után menesztették, amivel ő lett a klub történetének legrövidebb ideig dolgozó vezetőedzője. Egy hónappal később ismét munkát kapott, a West Bromwich Albion élére nevezték ki, ahol azóta is dolgozik, s a Premier League 10. helyén álló csapattal az idény befejezése után szakít.

„Nem akartuk elengedni Royt, mert nagyon nehéz lesz megoldani a pótlását – mondta Jeremy Peace, a WBA elnöke a BBC-nek. – Persze megértjük az ambícióit, minden edző álma, hogy hazája válogatottját irányíthassa. Az utolsó két bajnokinkon még ő irányítja a csapatot, s az Arsenal elleni záró meccs után, május 13-án elköszönünk egymástól."

Hodgson – aki egy hónapja vált első számú jelöltté a szövetségnél, amely egyhangúlag választotta meg kapitánnyá – elmondta, kétmeccses eltiltása ellenére számít Wayne Rooneyra a kontinensviadalon. Azt még nem mondta meg, ki lesz a csapatkapitánya, de elbeszélget John Terryvel és Rio Ferdinanddal is. Az Európa-bajnokságra utazó keretet a május 13-ai utolsó Premier League-forduló után jelöli ki, célja a kontinensviadal megnyerése.

„Nagyon várom, hogy elkezdhessem a munkát, amiről ugyebár mindenki tudja, hogy nem könnyű feladat. Abban bízom, hogy sikerül mindenkit magam mögé állítanom – mondta a szövetséggel négyéves megállapodást aláíró Hodgson. – Először is a játékosokkal kell megtalálnom a közös hangot.Sokszor léptem már be olyan öltözőbe, ahol a játékosok többségét nem ismertem, de az esetek többségében helyt álltam. Itt a közös cél, hogy Angliáért küzdjünk, mindenek felett áll, ami megkönnyítheti a dolgom."

 

 

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
2 órája

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
3 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
3 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
3 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
3 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
4 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
4 órája
Ezek is érdekelhetik