Franciaország: Blanc kapitány finoman üzent, vannak ajánlatai kluboktól

Vágólapra másolva!
2012.04.17. 11:46
Címkék
Laurent Blanc a Le Parisien című lap keddi számában megjelent interjúban leszögezte: nem változtatta meg az álláspontját, szeretne továbbra is a francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya maradni, de a nyáron lejáró szerződését egyelőre nem hosszabbították meg, ő pedig nem fog kilincselni a megegyezés érdekében.

„Megvan a lehetőségem arra, hogy a klubszférába távozzak, de még nem jött el a döntés ideje" – mondta Blanc, akit a szakírók az olasz Internazionale és az angol Chelsea (egyelőre átmeneti megoldással betöltött) vezetőedzői székében is könnyedén el tudnak képzelni a nyártól.

„Nem azért beszélek erről, hogy nyomást gyakoroljak a szövetségre, hiszen osztom azt a nézetet, miszerint a vezetők dolga dönteni a játékosok és az edzők szerződésének meghosszabbításáról. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az alkalmazott is döntési helyzetbe kerülhet..." – folytatta sokat sejtetően Blanc.

A korábbi világ- és Európa-bajnok futballista a franciák számára csúfos kudarccal végződő 2010-es vb után azzal vette át a válogatott irányítását, hogy a szerződéshosszabbításról csakis az Eb-kvalifikáció kiharcolása után kíván tárgyalni. A küldetést teljesítette, a szövetség viszont egyelőre hallgat.

Legfrissebb hírek

Kövesd élőben a Kékszalagot!

Egyéb egyéni
8 perce

Öt szezon után visszatér a Sepsi OSK-hoz a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
8 perce

Megérkeztek az új bronzérmek Párizsból

Egyéb egyéni
30 perce

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
43 perce

Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

Tenisz
54 perce

Zsankó Petra feladta a női Girót, a pöttöm Gigante nagy győzelmet aratott

Kerékpár
1 órája

Wimbledon: simán verte orosz ellenfelét Swiatek, Bencic Andrejevát is kiejtette

Tenisz
1 órája

A címvédő amerikaiak ellen hangolt a magyar női vízilabda-válogatott a vizes-vb helyszínén

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik