Euro 2012: Az olaszoknak a csoportkör is nehéz lesz - Cannavaro

Vágólapra másolva!
2012.04.13. 21:24
Címkék
Fabio Cannavaro szerint nem tartozik az esélyesek közé Olaszország a nyári labdarúgó Európa-bajnokságon. A visszavonult aranylabdás védő már annak is örülne, ha a squadra azzurra tovább tudna lépni a rendkívül erős C-csoportból, amelyben a világbajnok spanyolokkal, a horvátokkal és az írekkel találkoznak majd az olaszok. Cannavaro emellett szorít a Juventusnak is, és nála Lionel Messi napjaink első számú labdarúgója.
„Az Európa-bajnokság nagyon nehéznek ígérkezik az olasz válogatottnak. Borzasztó nehéz csoportba kerültek a fiúk, ráadásul mindjárt az első mérkőzésen a torna legnagyobb esélyesével, a világbajnok Spanyolországgal találkoznak, amely ellen csakis szuper védekezéssel lehet esélyük. Érzésem szerint már az is nagyszerű teljesítmény lenne, ha a csoportból tovább tudnánk jutni, hiszen a spanyolok mellett a horvátok és az írek is roppant erős ellenfeleknek tűnnek” – nyilatkozta a sport360.com-nak a 2006-ban világbajnokságot nyerő válogatott csapatkapitánya.
FABIO CANNAVARO – PÁLYAÍV
Cannavaro 2006-ban vb-t nyert az olasz válogatottal, és abban az évben a FIFA Év játékosa-díjat is kiérdemelte. Nyolc évig volt a squadra azzurra csapatkapitánya, 136 fellépésével olasz válogatottsági rekorder. Cannavaro 1992-től 1995-ig szülővárosa csapatában, a Napoliban játszott, majd következett a Parma (1995–2002), az Internazionale (2002–2004), a Juventus (2004–2006), a Real Madrid (2006–2009) és végül ismét a Juventus (2009–10). Azt követően aláírt két évre az al-Ahlihoz, miután a Juvénál nem hosszabbítottak vele szerződést, de állandó térdproblémái miatt hamarosan befejezte az aktív labdarúgást. Jelenleg szakmai tanácsadókén dolgozik a dubai klubnál.

A jelenleg a dubai al-Ahlinál szakmai tanácsadóként dolgozó aranylabdás azt is elmondta az Eb-vel kapcsolatban, hogy Olaszországot minden torna előtt esélyesként emlegetik, azonban most a spanyolok és a hollandok tűnnek a legerősebbnek.

Cannavaro korábbi csapatáról, a Juventusról is kifejtette véleményét: „Nagyon boldog vagyok, hogy vezetik az olasz bajnokságot a Milan előtt. Mindig jó érzéssel tölt el, amikor rápillantok a tabellára, és ők vezetnek. Ismerem a Juventus mentalitását, és tudom, hogy minden mérkőzésen nyerni akarnak. Jó pozícióba kerültek, remélem sikerül majd megnyerniük a bajnoki címet.”

A Real Madridnál (2006–2009) is megfordult belsővédő a kényesebb kérdésekre sem kerülte ki a választ, és a barcelonás Lionel Messit nevezte meg a világ legjobbjaként.

„Úgy gondolom, most Lionel Messi a világ legjobb játékosa, mert minden megvan benne, ami a mai modern labdarúgáshoz szükséges. Nagyon gyors és erős, ráadásul futószalagon termeli a gólokat. Cristiano Ronaldo is rendkívüli, de Messi egyszerűen kiemelkedő.”

Legfrissebb hírek

Megérkeztek az új bronzérmek Párizsból

Egyéb egyéni
20 perce

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
33 perce

Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

Tenisz
44 perce

Zsankó Petra feladta a női Girót, a pöttöm Gigante nagy győzelmet aratott

Kerékpár
50 perce

Wimbledon: simán verte orosz ellenfelét Swiatek, Bencic Andrejevát is kiejtette

Tenisz
59 perce

A címvédő amerikaiak ellen hangolt a magyar női vízilabda-válogatott a vizes-vb helyszínén

Vízilabda
1 órája

Kosárlabda: nem jutott nyolc közé az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Nego reagált a magyarországi visszatéréséről szóló pletykákra

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik