Franciaország: Ribéry közleményben zárta le a rettenetes múltat

Vágólapra másolva!
2011.03.21. 19:51
A francia labdarúgó-válogatott keretébe nyolchónapnyi száműzetés után visszatérő Franck Ribéry közleményben jelentette be: elismeri, a közelmúltban emberként és futballistaként is megtévedt, ám szeretné, ha lezárnák a múltat, mert társaival együtt megfizetett a hibáiért.

„Tiszta sor: minden szempontból rettenetes évem volt 2010-ben, és akkor a sérülésekről még nem is ejtek szót. Mind magánemberként, mind futballistaként rossz útra tértem, eltévedtem. Fájdalmat okoztam a szeretteimnek, sok más ember csalódott bennem: szeretném a bocsánatukat kérni" – kezdte hétfői sajtótájékoztatóját közleménye felolvasásával Ribéry.

A tavaly fiatalkorú prostituálttal hírbe hozott, az ügyben rendőrségi vizsgálat alá vont, majd a nyári világbajnokságon társaival sztrájkba lépő Ribéry kifejtette: sok jogos kritikát kapott, ugyanakkor sok eltúlzott vélemény, fals információ is napvilágra került róla, ami nagyon rosszul érintette.

„Szeretném örökre lezárni ezt a sötét korszakot, de ez egyedül nem fog menni. Szükségem van azok támogatására, akik tudják, milyen mélységeket jártam meg... Elkövettünk hibákat, sok esetben helytelenül cselekedtünk, ezért mindenféle büntetésben részesültünk, sportvonatkozásúban és emberiben egyaránt. Most tehát azt kérem: többé senki se beszéljen nekem a múltról, én a magam részéről lezártam ezt a történetet" – mondta a játékos.

Ribéry kifejtette: hatalmas öröm számára, hogy visszatérhet a válogatottba, és feltett szándéka, hogy jó játékkal, példás hozzáállása révén csapata segítségére legyen.

„Lehet, hogy a viselkedésem alkalmanként ennek ellenkezőjére engedett következtetni, de higgyék el, a válogatott számomra továbbra is szívügy, és nem is kívánhatnék jobbat magamnak, mint hogy ezt a kapitány elvárásainak megfelelően bizonyítsam. Megadatott nekem, hogy a francia szurkolók megszeressenek, és nagyon nagy fájdalom, hogy ezt a szeretetet elveszítettem. S bár tudom, lesznek még nehéz pillanatok, lesznek még elégedetlen füttyök, mindent megteszek, hogy az emberek újra a szívükbe zárjanak" – olvasta tovább Ribéry a közleményt.

A játékos kérdésre válaszolva kifejtette: hamarosan kibeszélik nézeteltérésüket Yoann Gourcuff-fel, bár szerinte a tavalyi világbajnokságról datálódó ügy „nem komoly", valójában a média fújta föl a „gonosz" és „áldozata" konfliktusává.

Az Eb-selejtező D-csoportját vezető franciák pénteken Luxemburg vendégei lesznek.

Legfrissebb hírek

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52

Vinícius: „Tízszer is megcsinálom ezt, ha kell. Nem állnak rá készen”

Minden más foci
2024.10.29. 11:54

Játékossors: Franck Ribéry már két éve tudja, hogy szeretne edző lenni

Minden más foci
2023.03.27. 09:19

Franciaország: hamarosan vezetőedző lenne Franck Ribéry

Francia labdarúgás
2023.03.08. 11:48

Serie A: Ribéry elbúcsúzott a szurkolóktól, csapata győzött

Olasz labdarúgás
2022.10.22. 17:19

Serie A: Franck Ribéry bejelentette a visszavonulását

Olasz labdarúgás
2022.10.21. 14:05

Eurofutball: Franck Ribéry bejelenti a visszavonulását – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2022.10.07. 14:13

Salernitana: Franck Ribéry autóbalesetet szenvedett

Olasz labdarúgás
2022.02.28. 16:48
Ezek is érdekelhetik