Capello elégedett ötletével; Klose Klinsmann nyakán

Vágólapra másolva!
2011.03.27. 12:16
null
Capello örömére Bent már a 15. percben beállította a 2–0-s végeredményt (Fotó: Reuters)
Az angol és a német válogatott is magabiztosan megnyerte tegnapi Európa-bajnoki selejtezőjét. Fabio Capello, a Wales ellen 2–0-ra nyerő „háromoroszlánosok” szövetségi kapitánya elégedett volt, hogy a terve szerint működött csapata új taktikája. A Kazahsztánt 4–0-ra legyőző Nationalelfet irányító Joachim Löw nem örült, hogy játékosai visszavettek a tempóból a második félidőben.

Az angol válogatott magabiztosan győzött Wales ellen, és vezeti a G-csoportot. Fabio Capello, a „háromoroszlánosok” szövetségi kapitánya úgy véli, jó taktikát választott a rivális játékának elemzése után.

„Jól játszottunk, kiválóan járattuk a labdát, és sok helyzetet alakítottunk ki, míg Walesnek nem voltak lehetőségei. Szép gólokat szereztünk, és végig összpontosítani tudtunk, ami nagyon fontos. Miután megnéztem Wales két korábbi mérkőzését, úgy döntöttem, hogy Parker játszik majd, és új szerepkört bíztam Rooneyra és Ashley Youngra” – mondta Capello a meccs után.

„Amikor védekeztünk, akkor is szélesen játszottak, amikor pedig megszereztük a labdát, Wayne belépett a szélről, így bajba kerültek a walesiek. Ez a formáció előnyös, mivel néhány játékos, mint Ashley Young, egyre jobban tud így játszani. Az egyetlen rossz hír a meccsel kapcsolatban, hogy Rooney sárgát kapott, és nem játszhat Svájc ellen” – mondta Capello, aki hozzátette, bízik benne, hogy lesz alkalma beszélni Rio Ferdinanddal arról, miért adta John Terrynek a csapatkapitányi karszalagot.

Németország százszázalékos mérlege nem forgott veszélyben a Kazahsztán elleni találkozón: a Nationalelf előnye már nyolc pont az A-csoportban, de Joachim Löw nem volt teljesen elégedett a négygólos győzelemmel.

„Azt gondolom, hogy az első félidőben jól játszottunk: három gólt szereztünk, és számos helyzetet alakítottunk ki egy olyan együttes ellen, amelyik nagyon defenzíven játszott. A második játékrészben azonban nem tudtuk tartani a tempót, és túl lassan játszottunk” – mondta Löw.

A meccsen a németek első és utolsó gólját szerző Miroslav Klose 107. alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban, így már csak egy találkozóra van Jürgen Klinsmanntól, aki a második a válogatottsági örökranglistán a címeres mezt 150-szer magára öltő Lothar Matthäus mögött.

„Tudtuk, hogy nem egy hatalmas csapat ellen lépünk pályára, de egységesek voltak, és jól védekeztek. Örülök, hogy sikerült betalálnom a meccse elején és a végén” – mondta Klose a lefújást követően.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik