Euro 2012: Romániában is nyomoznak a ciprusi vádak miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.29. 11:23
A román ügyészség nyomozást indított a labdarúgó-szövetség elnöke ellen, mivel ő is gyanúba keveredett azok után, hogy a ciprusi Szpirosz Marangosz négy magas rangú tisztségviselőt vádolt meg azzal: pénzt fogadtak el szavazatukért cserébe a 2012-es Európa-bajnokság helyszínének kijelölésekor.

Az ország korrupció-ellenes hivatala pénteken jelentette be a nyomozás elindítását, melyre Mircea Sandu, a szövetség elnöke azonnal reagált, s tagadta a vádat.

Marangosz egy hete nyilatkozott arról, hogy tudomása szerint a kontinenstorna helyszínéről döntő 2007. április 18-i szavazás előtt az UEFA négy magas rangú tisztségviselője összesen 9.15 millió eurót kapott azért, hogy az esélyes olaszok helyett a lengyel-ukrán pályázat győzzön.

A voksolást végül az utolsó körben 8:4 arányban nyerte meg a két kelet-európai ország az olaszokkal szemben, a magyar-horvát pályázat egyetlen szavazatot sem kapott. A ciprusi sportági szövetség elnökségének volt tagja jelezte, bizonyítékokkal és tanúkkal tudja igazolni állítását.

Az UEFA felszólította a ciprusi sportvezetőt, hogy szerdáig mutassa be bizonyítékait, ám mivel ezt Marangosz nem tette meg, csütörtökön a kontinentális szövetség jelezte, beperli őt.

Legfrissebb hírek

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
17 órája

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Súlyosan megsérült Juhász Roland

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 14:03

Emlékművet állít Diogo Jotának a Liverpool FC

Angol labdarúgás
2025.07.27. 12:52

Megszerezte a Man. City tehetségét a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.27. 12:23

A Milant elhagyta, de marad piros-feketében a brazil válogatott jobbhátvéd

Olasz labdarúgás
2025.07.27. 11:08

Portugál sztárt kaphat maga mellé Cristiano Ronaldo – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.27. 10:25

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54
Ezek is érdekelhetik