Euro 2012: a Vidi-kapus Bozsovicsot dicséri a montenegrói kapitány

Vágólapra másolva!
2010.10.11. 21:11
Nagy próbatétel előtt áll a labdarúgó Eb-selejtezőket három győzelemmel kezdő Montenegró: Zlatko Krajncar szövetségi kapitány csapata a szintén százszázalékos Angliához látogat. A horvát szakember elsősorban védelme és kapusa – a Videotonban légióskodó Mladen Bozsovics – teljesítményét dicsérte a BBC-nek.

„A védelmünk kitűnően játszik, különösen Marko Basa és Mladen Bozsovics. Simon Vukcsevics szintén remek teljesítményt nyújt a középpályán. Fontos, hogy a játékosainkat büszkeséggel tölti el a nemzeti mez viselése, nagyszerű a csapatszellem, és sikerült meggyőznöm a játékosokat arról, hogy a legnagyobbak ellen is van keresnivalójuk" – nyilatkozta Krajncar. A szakvezető külön kiemelte a svájciak ellen győztes gólt szerző (és nadrágletolással ünnepelő...) Roma-csatárt, Mirko Vucsinicset.

„Mikor a csapat jól játszik, akkor mindig megvillan valaki. Vucsinics valódi klasszis és vezér a pályán, pontosan olyan csapatkapitány, akire szükségünk van. Rendkívül veszélyesen játszott Svájc ellen, megmutatta, hogy a legerősebb védelemnek is be tud találni. Óvatosan optimista vagyok a győzelmeink után: óriási siker lenne, ha az első kettőben végeznénk a csoportban és legalább a rájátszást kiharcolnánk."

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik