Az edző gyávának, Ibra katasztrofálisnak látta a svédeket

Vágólapra másolva!
2010.10.13. 17:08
null
Huntelaar és Hollandia eddig megállíthatatlan (Fotó: Reuters)
Hollandia megállíthatatlannak tűnik: a vb-ezüstérmes labdarúgó-válogatott az idei negyedik Eb-selejtezőjét is megnyerte, méghozzá kitűnő játékkal: 4–1-re legyőzte Svédországot, ezzel vezeti az E-csoportot Magyarország előtt. Bert van Marwijk elégedett, Dirk Kuytöt már a Liverpool orvosai vizsgálják, a svédek pedig morognak a gyáva játék miatt. Az Eb-selejtezők góllövőlistáját nyolc góllal vezető Klaas-Jan Huntelaar beérte Marco van Bastent.

„Kitűnő teljesítményt nyújtottak a fiúk, pontosan azt láttam viszont a pályán, amit megbeszéltünk és amit akartunk" – kezdte értékelését Van Marwijk.

A GÓLSZÓRÓ HUNTELAAR BEÉRTE VAN BASTENT

A kvalifikációs sorozatot fantasztikusan kezdő, immár nyolcgólos Klaas-Jan Huntelaar válogatottbeli 23. és 24. gólját szerezte meg kedden, beérve ezzel Marco van Bastent.

Huntelaarnak 40, Van Bastennek 58 mérkőzés kellett a 24 gól eléréséhez (0.56, illetve 0.41-es gólátlag).


„Kiváló mérkőzés volt, parádésan játszottunk. Tökéletes teljesítményt nyújtottunk, simán rúghattunk volna öt vagy hat gólt. Ami a saját teljesítményemet illeti, úgy érzem, még sosem játszottam ilyen jól az oranjéban. Nagy tér nyílt a védelmük mögött és szétszedtük őket a kombinációs játékunkkal. Ha így folytatjuk, rendben lesz minden a selejtezőkön, de ne ájuljunk el a saját teljesítményünktől, mindenki arra vár, hogy bukjunk" – mondta Huntelaar az AD Sportwereldnek.

 

AZ ORANJE TÖRTÉNETÉNEK LEGJOBB GÓLLÖVŐI

1. Kluivert 40 (79 meccs), 2. Bergkamp 37 (79), 3. Wilkes 35 (38), 4. Van Nistelrooy 34 (67), 5. Lenstra 33 (47) és Cruyff 33 (48), 7. Bakhuys 28 (23), 8. Smit 26 (29), 9. Van Basten 24 (58) és Huntelaar 24 (40)

Dőlt betűvel a még aktív, válogatott játékosok.

„Egy nagy különbség volt a korábbi selejtezőkhöz képest: most végre jól használtuk ki a helyzeteinket. A svédeknek esélyt sem hagytunk, és nem érdekel, hogy a meccs utolsó húsz percére kiengedtünk és kevésbé koncentráltunk. A játékosaimnak nagyon sűrű a menetrendjük, fáradtak, és tökéletesen megértem, hogy kicsit kiengedtek, mikor már megvolt a meccs" – tette hozzá.

Van Marwijk szerint az egyetlen fekete pillanat a meccsen Dirk Kuyt súlyosnak tűnő bokasérülése volt. A holland szélsőt már a Liverpool csapatorvosai vizsgálják, de a kapitány a meccset követően azt mondta, nem sok jóra számít az első – még a pályán felállított – diagnózis után. A Liverpool már közölte, Kuyt minden bizonnyal kihagyja az Everton elleni derbit – de nagyon könnyen elképzelhető, hogy a támadó hosszú hónapokra harcképtelen lesz.

A svédek nehezen emésztik meg a kudarcot, nem véletlenül: a háromkoronások a keddi meccs előtt 1998-ban, Spanyolországtól kaptak négy gólt, tétmeccsen pedig 1994-ig kell visszalapoznunk az annalesekben, hogy ilyen esetet találjunk (akkor Svájc verte meg a svédeket Bernben 4–2-re).

„Hát, nem egy jó eredmény..." – közölte lakonikusan Zlatan Ibrahimovic a meccs után a TV4 riporterével. „Négy-egyre kikaptunk, és esélyünk sem volt, Hollandia teljes irányítás alatt tartotta a mérkőzést. Tökéletesen játszották, amit tudnak, mi rendre eladtuk a labdákat, katasztrofálisak voltunk. Amikor megpróbáltunk felállni a padlóról, ismét leütöttek. Lehet dumálni a meccs előtt, de a pályán is kell bizonyítani, ezt pedig nem tettük meg. Reméljük, tanultunk ebből a vereségből, és nem követjük el ismét ugyanazokat a hibákat. Ma sokkal jobbak voltak nálunk" – értékelt.

A svéd kapitány, Erik Hamrén nem kímélte az övéit, a félidőben lecserélt balhátvéd, Behrang Safari második gól előtti súlyos hibáját külön is kárhoztatta.

„Nem ezt vártam és nem ezt reméltem. Odaajándékoztunk egy gólt bedobásból, elképesztő. Az eladott labdákkal sok lehetőséget kínáltunk fel, csalódott vagyok, hogy ennyire gyáván játszottunk. Idegesek voltunk, már a meccs előtt látszott a félsz rajtunk" – mondta.

Behrang Safari csalódott és dühös volt az edzői döntés miatt, de elismerte, a második gól teljes mértékben az ő hibája.

„Egyértelműen az én hibám volt, ezt vállalom. Nagyon dühített az edzői döntés, mert olyan volt, mintha bűnbakká akarna tenni. A lecserélésemmel azt sugallta, hogy én vagyok a hibás az egész első félidei teljesítményért, pedig az egész csapat borzalmasan játszott. Nem értem, hogy ez a váltás mennyiben változtatta meg a játék képét, mert a szünet után sem lett jobb, tizennégy perc alatt kettőt kaptunk. Mindegy, tiszteletben tartom a szövetségi kapitány döntését, és remélem, a jövőben jobb teljesítményt tudok nyújtani" – nyilatkozta az Aftonbladetnek.

AZ E-CSOPORT MENETRENDJE (vissza)
2010. 09. 03. Svédország–Magyarország 2–0
2010. 09. 03. Moldova–Finnország 2–0
2010. 09. 03. San Marino–Hollandia 0–5
   
2010. 09. 07. Hollandia–Finnország 2–1
2010. 09. 07. Svédország–San Marino 6–0
2010. 09. 07. Magyarország–Moldova 2–1
   
2010. 10. 08. Magyarország–San Marino 8–0
2010. 10. 08. Moldova–Hollandia 0–1
 
 
2010. 10. 12. Hollandia–Svédország 4–1
2010. 10. 12. Finnország–Magyarország 1–2
2010. 10. 12. San Marino–Moldova 0–2
   
2010. 11. 17. Finnország–San Marino
  
 
2011. 03. 25. Magyarország–Hollandia
   
2011. 03. 29. Hollandia–Magyarország
2011. 03. 29. Svédország–Moldova
   
2011. 06. 03. Moldova–Svédország
2011. 06. 03. San Marino–Finnország
   
2011. 06. 07. Svédország–Finnország
2011. 06. 07. San Marino–Magyarország
   
2011. 09. 02. Hollandia–San Marino
2011. 09. 02. Finnország–Moldova
2011. 09. 02. Magyarország–Svédország
   
2011. 09. 06. Finnország–Hollandia
2011. 09. 06. Moldova–Magyarország
2011. 09. 06. San Marino–Svédország
   
2011. 10. 07. Hollandia–Moldova
2011. 10. 07. Finnország–Svédország
  
 
2011. 10. 11. Svédország–Hollandia
2011. 10. 11. Magyarország–Finnország
2011. 10. 11. Moldova–San Marino
AZ  E-CSOPORT ÁLLÁSA
    M Gy D V L-K Gk  P 
1. Hollandia 4 4 12–  2 +10  12
2. MAGYARORSZÁG 4 3 1 12–  4 +8  9
3. Svédország 3 2 1   9–  4 +5  6
4. Moldova 4 2 2   5–  3 +2  6
5. Finnország 3 3   2–  6 –4  0
6. San Marino 4 4   0–21 –21  0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik