Két hiányzó a moldovaiaknál, 19-en jönnek Budapestre

Vágólapra másolva!
2010.09.05. 14:39
null
Suvorov (16) volt a moldovaiak egyik vezére a finnek ellen <br />(Fotó: Reuters)
A Magyarorsz&aacute;g elleni Eur&oacute;pa-bajnoki selejtezőre (kedd, 20.30, Szusza Ferenc Stadion) k&eacute;sz&uuml;lő moldovai labdar&uacute;g&oacute;-v&aacute;logatott rom&aacute;n sz&ouml;vets&eacute;gi kapit&aacute;nya, Gavril Balint kihirdette az utaz&oacute; keret&eacute;t. A 19 tag&uacute; keretben ez&uacute;ttal Nicolae Calancea lesz a m&aacute;sodik sz&aacute;m&uacute; kapus Eugen Matiughin helyett, mivel Denis Calincov &eacute;s Denis Zmeu nem tarthat a csapattal Budapestre.

„Budapesten Calancea lesz a második számú kapus, Matiughin ezúttal otthon marad" – mondta Gavril Balint, aki a finnek 2–0-s legyőzését is értékelte.

„A finnek elleni siker nem lepett meg, jobban játszottunk náluk. Két csatárral küldtem pályára a válogatottat, igyekeztem meglepni őket, és remek diadalt arattunk. Nagyon fontos volt, hogy nyertünk, ez morális győzelem is egyben. Azt mondtam a srácoknak, hogy higgyenek magukban, mert semmivel sem rosszabbak a finn válogatottnál."

A moldovai nemzeti csapat 2007 novembere, a magyarok elleni hazai 3–0 után kerekedett felül ismét tétmeccsen. Moldova a 2010-es világbajnokság selejtezőit nyeretlenül vívta meg, csoportjában tíz találkozón hét vereség mellett három döntetlent jegyzett.

Ezen belül idegenben  0–1–4 volt a mérlegük: simán kikaptak Görögországtól (0–3), Izraeltől (1–3) és Svájctól (0–2), küzdelemre késztették Lettországot (2–3), az egyetlen pontjukat pedig Luxemburg ellen (0–0) szerezték.

Moldova legutóbb 2007 októberében, Málta ellen győzött tétmérkőzésen vendégként.

A MOLDOVAI KERET
Kapusok: Nicolae Calancea (Zimbru), Stanislav Namasco (Kubany Krasznodar)
Védők: Vadim Bolohan (klub nélküli), Vadim Boret (FK Baki), Simion Bulgaru (Alanyija), Alexandru Epureanu (Dinamo Moszkva), Petru Racu (IFK Norrköping), Alexei Savinov (FK Baki)
Középpályások: Valeriu Andronic (Lokomotiv Asztana), Vitalie Bordian (Metaliszt Harkiv), Eugen Cebotaru (Ceahlaul), Andrei Cojocari (Dacia), Victor Comlionoc (Akzsajik), Nicolae Josan (Anzsi Mahacskala), Alexander Suvorov (Cracovia), Igor Tigirlas (Metalurg Doneck)
Csatárok: Anatolie Doros (Csernomorec Odessza), Viorel Frunza (Atirau), Igor Bugaiov (Lokomotiv Asztana) 

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07
Ezek is érdekelhetik