Euro 2012: Laurent Blanc szerint nem érdemeltek vereséget

Vágólapra másolva!
2010.09.04. 13:04
Laurent Blanc, a francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a csapat rossz helyzetkihasználása okozta a Fehéroroszország elleni 1–0-s hazai vereséget az Európa-bajnoki selejtezők nyitányán.

„Elveszítettük a hatékonyságunkat a kapu előtt, pedig a labdarúgásban az a legfontosabb, hogy gólt szerezzünk. Ha ebben nem vagy sikeres, akkor a védekezést is biztosítanod kell. A fehéroroszok az egyik ritka ellentámadásukból betaláltak. Ez balszerencse, mert a játék képe alapján nem érdemeltünk vereséget, mégis így történt” – mondta Laurent Blanc a találkozó utáni rövid értékelésében.

„Kedden újabb mérkőzés következik, és úgy kell felkészülnünk, hogy ott pontokat szerezzünk. Ki kell jönnünk ebből a lefelé tartó spirálból, de muszáj gólt szerezünk. Azt ugyanakkor tudni kell, hogy a jelenlegi francia válogatottban Florent Malouda és Louis Saha a legeredményesebb játékos négy-négy góllal” – magyarázta a kapitány.

„Kedden újabb mérkőzés következik, és úgy kell felkészülnünk, hogy ott pontokat szerezzünk. Ki kell jönnünk ebből a lefelé tartó spirálból, de muszáj gólt szerezünk. Azt ugyanakkor tudni kell, hogy a jelenlegi francia válogatottban Florent Malouda és Louis Saha a legeredményesebb játékos négy-négy góllal” – magyarázta a kapitány.

Legfrissebb hírek

Döntött kérői közül Xavi Simons; egyelőre nem távozna az MU kapusa – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
22 órája

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39

NS-jótékonyság: megvannak az Álombajnokság északi régiós döntősei

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 09:10

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40
Ezek is érdekelhetik