Antics fizetése csökkent, de az állása megmaradt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.08.19. 22:27
null
A dél-afrikai torna után úgy tűnt, hogy Anticsnak mennie kell, de végül maradhatott (Fotó: Action Images)
Radomir Antics, a szerb labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön beleegyezett, hogy drasztikusan csökkenjen a fizetése, így megtarthatta állását.

„Úgy döntöttünk, hogy folytathatja a munkáját az Európa-bajnoki selejtezősorozat során annak ellenére, hogy mindannyian csalódottak voltunk a világbajnoki szereplést követően, amelyet követően éles vita zajlott le a szövetség és a kapitány között" – mondta Tomiszlav Karadzsics, a szövetség elnöke, aki hozzátette: nehezen született meg a mostani, általa optimálisnak tartott megoldás. Karadzsics szerint továbbra is Antics a legmegfelelőbb ember a posztra.

A szerb csapat a 61 éves szakember irányításával már a csoportküzdelmek után búcsúzott a nyári dél-afrikai tornán, így a helyi sajtó úgy gondolta, Anticsnak mennie kell, utódja pedig Lothar Matthäus, a magyarok korábbi szövetségi kapitánya vagy Otto Rehhagel, a görögökkel 2004-ben Európa-bajnokságot nyerő szakember lehetett volna.

Az sem vetítette előre a maradását, hogy a nemzetközi szövetség (FIFA) júliusban négy mérkőzésre eltiltotta az Ausztrália elleni világbajnoki csoportmérkőzésen tanúsított viselkedése miatt. A FIFA ezenkívül 14 ezer svájci frankos (közel 3 millió forintos) bírságot is kiszabott a trénerre.

Karadzsics a fizetéscsökkentés mellett azzal indokolta a döntést, hogy ilyen közel a kvalifikációs sorozathoz nagy rizikó lett volna edzőt váltani, mivel Anticsnál jobban senki sem ismeri a csapatot.

Az elnök azt is kijelentette, hogy Antics az eredményektől függetlenül marad az Eb-selejtezők végéig, s ha sikerül kijutnia a csapatnak a lengyel-ukrán közös rendezésű tornára, akkor „komoly" prémiumot kap.

A szerbek szeptember 3-án Feröeren kezdik a sorozatot.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07
Ezek is érdekelhetik