Anelka: A szövetség vezetői bohócok

Vágólapra másolva!
2010.08.18. 13:57
null
Anelka (sötétben) gúnyosan vette tudomásul eltiltását (Fotó: Action Images)
Nicolas Anelka gúnyosan nyilatkozott a Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) határozatával kapcsolatban, miszerint a szövetség 18 válogatott mérkőzésre eltiltotta őt. A három meccsről eltiltott Franck Ribéry csalódott, ő mindenképpen játszani akar még a nemzeti csapatban.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a Francia Labdarúgó-szövetség kedden négy francia játékost eltiltott a válogatottbeli szerepléstől: Nicolas Anelkát tizennyolc, Patrice Evrát öt, Franck Ribéryt három, Jérémy Toulalant pedig egy meccsről.

A határozat kapcsán Anelka nyilatkozott először, kritizálva a szövetséget, illetve kifejezte véleményét az egész kérdésről.

„Számomra az egész ügy egy vicc, a büntetéseket csak azért rótta ki a szövetség, hogy ne veszítsen a presztízséből. Ezek az emberek bohócok, az eltiltáson halálra röhögtem magam" – nyilatkozta a 31 éves csatár a France Soir című napilapnak.

Anelka már a vb után is kijelentette, és az ügy kapcsán ismét elmondta, hogy a továbbiakban nem akar pályára lépni a nemzeti csapatban.

„A dél-afrikai vébé óta számomra már csak a múlt a francia válogatott, nem kívánok többé szerepelni az együttesben. Minden héten kék mezt viselek a Chelsea meccsein, és ez elég nekem" – jelentette ki.

A csatár Ribéryvel egyetemben nem jelent meg a szövetség keddi meghallgatásán, aminek kapcsán ugyancsak volt Anelkának egy megjegyzése.

„A meghallgatás csak a közönség szórakoztatására volt, jobb lenne, ha tovább lépnének, mert Laurent Blanc-nak nyugalom kell, hogy megfelelően tudjon dolgozni" – fejezte be nyilatkozatát a támadó.

Anelka mellett Ribéry is nyilatkozott a hárommeccses eltiltásával kapcsolatban, de a Chelsea játékosával ellentétben ő szeretne még játszani a francia válogatottban.

„Nagyon csalódott vagyok, nem értem, miért csak ötünknek kellett meghallgatásra mennünk, hisz ami a vébén történt, az az egész csapattal történt, nem csupán velünk. Természetesen szeretnék még játszani a válogatottban, ez nem is kérdés" – nyilatkozta a Bayern München 27 éves labdarúgója.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44

Az angol Premier League mintájára szerveznék át a francia futballt

Francia labdarúgás
2025.05.14. 10:43
Ezek is érdekelhetik