A Mercedes vezetősége bízott benne, Hamilton és Rosberg tudja, hol a határ (Fotó: Action Images)

A Formula–1 az elmúlt évtizedekben többször is került olyan helyzetbe, hogy az egyik csapat kiemelkedett a többi közül egy teljes szezonon át. Ám a közelmúltban a Red Bullnál Sebastian Vettel, a Ferrarinál pedig Michael Schumacher könnyedén legyőzte csapattársát is ezekben az idényekben, illetve még korábban, a kilencvenes évek elején Alain Prost és Nigel Mansell a Williamsnél, Ayrton Senna pedig a McLarennél maradt vetélytárs nélkül.

Ahhoz, hogy ennyire nagy fölényben levő istállónál olyan parázs csatát lássunk, mint vasárnap Bahreinben Lewis Hamilton és Nico Rosberg között, az 1988-as és 1989-es McLarenig vissza kell mennünk az időben (bár 1996-ban a Williamsnél Damon Hill és Jacques Villeneuve is hasonló helyzetben volt, a kerék kerék elleni küzdelmek akkor elmaradtak). Ayrton Senna és Alain Prost csatáiról azóta is úgy beszélnek, mint az F1 egyik fénykoráról.

Azt most még nem tudhatjuk, hogy Hamilton és Rosberg küzdelemsorozata is hasonlóan izgalmas marad-e éveken át, de a bahreini csata még jó ideig beszédtéma lesz. A Mercedesnél amondóak, a 2014-es F1-nek éppen erre volt szüksége.

„Képzeljék el, hogy ha a második körben beszólunk a két pilótának, és azt mondjuk, hogy mostantól tilos csatázniuk, tartsák a pozícióikat! Ez szörnyű lett volna az F1 számára, és szemben állt volna a Mercedes filozófiájával – mondta Paddy Lowe technikai igazgató. – Azzal, hogy engedtük őket versenyezni, tartoztunk önmagunknak, a sportnak és a pilótáknak is. Profi autóversenyzők, akiknek ez az életük.”

 

10. BAHREINI NAGYDÍJ, SZAHÍR

Cikkeink  és az összes eredménylista a hétvégi GP-ről.

Hamilton és Rosberg a legmagasabb szinten űzte a versenyzést, nem ütköztek össze, bár ez elsősorban Rosberg higgadtságának volt köszönhető, tudta, mikor kell visszavenni az olykor túlságosan is agresszív, ám éppen ettől hatékony Hamilton ellen. Lowe azért tíz körrel a verseny vége előtt, a biztonsági autós időszak alatt figyelmeztette a két pilótát, hogy a dupla célba érés a legfontosabb.

„Nem rettegtem attól, hogy mindketten kiesnek, mert bízom a képességeikben. Tapasztalt versenyzők, tudják, meddig mehetnek el. Amikor figyelmeztettem őket, csak azt kértem, hogy a vigyázzanak egymásra, nem azt, hogy ne versenyezzenek” – magyarázta Lowe.

A riválisok nem tehetnek mást, megpróbálják valahogy csökkenteni a hátrányukat a Mercedesszel szemben. A lépések megtételére a keddi és szerdai bahreini teszten lesz lehetőségük. A Red Bull rengeteget fejlődött a téli bahreini gyakorlás óta, s Daniel Ricciardo elképesztően jó teljesítményt nyújt.

„Felülmúlja a várakozásainkat, az Ausztrál Nagydíj első szabadedzésétől fogva szenzációs. Nagyon jól vezet, élvezi, és még a kellemetlen pillanatokban is képes mosolyogni – mondta Christan Horner csapatfőnök. – Ha bárki is megkérdőjelezte volna, hogy jól döntöttünk, amikor Mark Webbert vele pótoltuk, a Bahreini Nagydíjon bizonyított. A legjobbak közé tartozik, a külső és a belső íven is előzött. Ez is azt mutatja, hogy nehéz az alapján megítélni a versenyzőket, amit a kiscsapatoknál elérnek.”

Sebastian Vettelnek gondjai voltak a versenyen, csapattársa mögött ért célba, majd kapott Ron Dennistől, a McLaren csapatfőnökétől is, aki csatlakozott a négyszeres világbajnokot szókimondó nyilatkozata miatt bírálókhoz.  

„Ha világbajnok vagy, elvárható tőled, hogy kulturáltan alkoss véleményt, és elegánsan közelíts a kényes kérdésekhez. Nem feltétlenül a szóhasználat zavar, hanem a hozzáállás. Bele kell törődnie, hogy a Mercedes véget vetett az évek óta tartó jó sorozatának, és ezt méltósággal kell viselnie. Biztos vagyok benne, hogy ha egy Mercedesben ülne, egy rossz szava sem lenne, és csak mosolyogna” – mondta Dennis a motorok hangját a Malajziai Nagydíj előtt vulgárisan kritizáló Vettelről.

A Ferrari vezetői amondóak, nem szabad még feladni

Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke nem lehetett elégedett azzal, amit látott. Luca di Montezemolo, az olasz autógyár elnöke személyesen nézte meg a versenyt, de még a leintés előtt távozott a pályáról. Fernando Alonso a 9., Kimi Räikkönen a 10. helyen ért célba, a Scuderia 3 ponttal gazdagodott.

„Borzasztó volt nézni, hogy az autóink képtelenek csatázni a riválisokkal. Nem tudtunk támadni, és nem tudtunk védekezni sem – mondta Domenicali. – Tudtuk, hogy nagyon nehéz hétvégénk lesz, és így is történt. Felejtsük is el ezt a pályát, amely egyedi ebből a szempontból, és koncentráljunk arra, hogy a következő versenyeken jobbak legyünk. A kétnapos teszt nagyon fontos lesz, jó lenne látni a minőségi ugrást. Nem veszíthetjük el a kedvünket, most az lenne a legnagyobb hiba, ha feladnánk.”