Lépéselőnyben a Mercedes, de várjunk az eredményhirdetéssel!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.01. 13:36
null
Elégedettek lehetnek a Mercedesnél a jerezi gyakorlás után (Fotók: Action Images)
A keddtől péntekig megtartott jerezi F1-es teszt után elhamarkodott lenne a Formula–1-es világbajnokság esélyeiről beszélni, de annyi máris leszűrhető, hogy a Mercedes motorjait használó csapatok lépéselőnybe kerültek, s a Ferrari az egyetlen, amely hasonlóan elégedett lehet a négy nap folyamán történtekkel.

A legmeggyőzőbb teljesítményt a gyári Mercedes nyújtotta, Lewis Hamilton keddi balesetétől (amelyet az első légterelő törése okozott) eltekintve probléma nélkül körözött az istálló, s közel 1400 kilométert tettek meg a pilótái. Nico Rosberg pénteken versenyszimulációt is teljesített, s még úgy is az övé lett a legtöbb kilométer a gyakorláson, hogy az utolsó nap második felére átadta az autót Lewis Hamiltonnak.

AZ ÚJ HAJTÓMŰVEK ÁLTAL MEGTETT KILOMÉTEREK
MERCEDES 3874
FERRARI 1966
RENAULT 668

A W05-ös az első perctől fogva remekül működött, a hajtómű minden várakozást felülmúlóan ment, így rengeteg adatot lehetett gyűjteni róla, amelyeket elemezgethetnek a mérnökök a bahreini teszt előtt. Senki más nem ismeri úgy az autóját, mint a brackleyi csapat, a jelek szerint a február 19-én kezdődő második teszten már tényleg el lehet kezdeni a valós teljesítmény megismerését.

Mert itt még tényleg minden a kilométerekről szólt, nem a kilométer/órákról. Persze a köridők is sokat jelentenek, de csak mentális okokból, és még a szaksajtó is azokba kapaszkodva számolhat be egy-egy tesztnapról.

A Mercedes vb-esélyessé való kikiáltásával még várjunk, hiszen három másik csapat használ Mercedes-motort, s ezek közül a McLaren a pályán régi önmagát idézte: annak ellenére, hogy csak szerdán kezdte el a körözést, alig maradt el kilométerben a Ferraritól. Jenson Button szerdai és Kevin Magnussen csütörtöki körideje pedig csak megerősíti azok véleményét, akik az ezüst gépet a pálya széléről figyelve azt mondták, az autó sokkal stabilabb, mint a tavalyi – pedig csak szigorítottak az aerodinamikára vonatkozó szabályokon...

A McLaren abból a szempontból is terítékre került, hogy a hátsó felfüggesztése miatt néhány csapat az FIA-hoz fordult, hiszen az istálló úgy használja a lapos szakasszal ellátott rudakat aerodinamikai haszonszerzésre, mint ahogy eddig senki sem.

A turbómotorok hangja

A McLarenhez képest is még elégedettebbek lehetnek a Williamsnél, Grove-ban ugyanis a lehető legjobb ütemben váltottak a Renault-motorokról a Mercedesekre. Felipe Massa lenti nyilatkozatából is árad, hogy a Williamsnél nagy a derűlátás, és a csapat is nagy hasznot húzhat az újrakezdés reményétől feltüzelt, a Ferrari információit a csapattal szívesen megosztó brazil szerepvállalásából.

A Ferrari szereplését nagy várakozás előzi meg, de azzal, hogy a pozitív hírek a Mercedesről szóltak, a rossz hírekért pedig a Red Bull volt a felelős, kissé a háttérbe szorult a Scuderia. Pedig az első nap legjobbja Kimi Räikkönen volt, míg Fernando Alonsónál csak Rosberg futott több kört. Az F14 T kétszer is leállt a négy nap alatt, de 1111 kilométerével a Ferrarinak cseppet sincs oka szégyenkezni, a jerezi házi feladatot Maranellóban is kipipálhatják.

A JEREZI TESZTRŐL KÉSZÜLT GALÉRIÁNK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A JEREZI TESZTRŐL KÉSZÜLT GALÉRIÁNK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

A Ferrari-motorokkal a Sauber is 700 feletti kilométert teljesített, de a svájciak új fékrendszere közel sem volt tökéletes, és Esteban Gutiérrez, valamint új csapattársa, Adrian Sutil is kicsúszott. A bahreini folytatás előtt Hinwilben is sok lesz a tennivaló.

A harmadik ferraris csapat, a Marussia kétnapos késéssel érkezett, csütörtökön pedig délután kezdhette el a tesztet, mért kör nélkül. De még így is messzebbre jutott, mint a világbajnok istálló.

A CSAPATOK ÁLTAL MEGTETT KILOMÉTEREK
MERCEDES Nico Rosberg 832 Lewis Hamilton 535 1368
FERRARI Fernando Alonso 766 Kimi Räikkönen 345 1111
McLAREN Kevin Magnussen 717 Jenson Button 367 1084
WILLIAMS Felipe Massa 588 Valtteri Bottas 185 774
SAUBER Adrian Sutil 456 Esteban Gutiérrez 265 721
FORCE INDIA Sergio Pérez 212 Nico Hülkenberg 75 646
Daniel Juncadella (tesztpilóta) 358
CATERHAM Kobajasi Kamui 239 Marcus Ericsson 53 336
Robin Frijns (tesztpilóta) 44
TORO ROSSO Jean-Éric Vergne 199 Danyiil Kvjat 39 239
MARUSSIA Jules Bianchi 110 Max Chilton 22 132
RED BULL Sebastian Vettel 48 Daniel Ricciardo 44 92

A teszt egyértelmű csalódása a Red Bull-istálló volt. A legutóbbi négy világbajnokságot megnyerő osztrákok négy nap alatt 21 kört, azaz 92 kilométert tettek meg, így alig-alig jutottak használható információhoz az autóról és bonyolult motorjáról. Az egyetlen, amit megtudtak a gépükről, hogy alapvető hiba van benne: a hajtómű nem fér el úgy a motortérben, hogy annak hűtését meg lehessen oldani.

SZAVAZÁS

Mi lesz a Red Bull-lal a 2014-es F1-es idényben?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az új energiaátalakítók háromszor akkora hűtést igényelnek, mint a tavalyiak, és bár a tervezést a Red Bull a Renault mérnökeinek felügyelete és jóváhagyása alatt végezte, valami mégsem stimmelt, az autó nem működött megfelelően.

Az RB 10-es hátsó részét emiatt újra kell tervezni és építeni, s problémát okozhat, hogy már nincs Adrian Newey technikai igazgató mellett három, nagyon fontos szakember: Peter Prodromou a McLarenhez, Mark Ellis és Giles Wood a Mercedeshez szerződött, márpedig most mindannyiukra nagy szükség lenne a gyors megoldáshoz.

Dietrich Mateschitz, a Red Bull (és a szintén Renault-motort használó Toro Rosso) tulajdonosa jó vezérként az első hét hibái ellenére is töretlenül hisz a felemelkedésben, és az ötödik világbajnoki cím megszerzésében. Úgy véli, a csapat a távozók nélkül is meg tudja oldani a feladatát.

„Derűlátó vagyok, mert tudom, milyen jó lesz az autó akkor, ha elmúlnak a kezdeti gondok vele. Az igazság úgyis Melbourne-ben derül ki – mondta Mateschitz a Salzburger Nachrichtennek. – Nem aggódom. A tesztelés előtt nagyjából felkészültünk rá, hogy gondok lehetnek az új hajtóművel. A Renault-val közösen megpróbáljuk megjavítani az autót a bahreini tesztig, aztán majd meglátjuk, mi lesz. Egy ilyen hiba a felkészülés első hetében nem jelenti azt, hogy elbuktuk a világbajnokságot, legfeljebb keményebben kell dolgoznunk, hogy utolérjük a riválisainkat. A Renault rendben lesz, csak az a kérdés, mikor."

A Red Bullnál sok tennivaló lesz a bahreini tesztig
A Red Bullnál sok tennivaló lesz a bahreini tesztig

Mateschitz elmondta, egy pillanatra sem becsültre le a riválisokat, a Ferrari és a Mercedes remek munkát végzett. Rob White, a Renault sportigazgatója elismerte, hogy a gyártó versenyt fut az idővel.

„Hosszú listánk van a teendőinkről, mit kell tennünk Bahreinben, amit Jerezben nem sikerült megvalósítanunk. A következő lépés a problémák gyökerének felkutatása lesz, aztán megtaláljuk a megoldást is, és Szahírban már normális tesztünk lehet" – mondta White.

A Renault három csapattal volt jelen Jerezben, a Lotus ugyanis előre jelezte, hogy kihagyja ezt a tesztet. Ha a Red Bull szenvedését tekintjük, nem feltétlenül hoztak rossz döntést. Az enstone-i istállóról az is kiderült, hogy némi késéssel ugyan, de befizette az idei szezon nevezési díját, s így tett a Marussia is. Azaz hivatalos, hogy teljes a mezőny.

A PILÓTÁK VÉLEMÉNYE AZ ELSŐ TESZTHÉTRŐL

Lewis Hamilton (Mercedes): – Fantasztikus teszt volt! Az autó megbízható, rengeteget köröztünk, ez a legjobb hír. Nem figyelünk másokra, csak azokra az adatokra, amelyeket gyűjtöttünk.

Nico Rosberg (Mercedes): – Ne kérdezzenek a sebességről, nem tudjuk, ebből a szempontból hol állunk. A kocsi megbízhatósága eddig jónak tűnik, és a legfontosabbat, hogy sok kilométer kerüljön a kocsiba, teljesítettük. Az autó közel sem érte el a képességei határát, és mi, pilóták sem igyekeztünk annyira.

Fernando Alonso (Ferrari): – Nem érzem visszalépésnek az új autókat. Kisebb erők hatnak ránk, de ugyanúgy a határon kell autózni velük, és a kormányon is több nyomógombot kell majd használni. A gyors kanyarokban és kigyorsításkor jobban kell figyelni. Ami a hangot illeti, tavaly sem azt élveztük. Ez még mindig az autóversenyzés csúcsa.

Daniel Ricciardo (Red Bull): – Az idő velünk van. Van két hetünk, ami jó hír, a csapat ugyanis képes megoldani az ilyen helyzeteket. Még nem kezdődött el az idény, nem veszítettünk egy pontot sem. Persze nem gyűjtöttünk elegendő kilométert a pályán, de amikor vezettem a kocsit, úgy éreztem, hogy jó lesz.

Jenson Button (McLaren): – Én élvezem a kocsi vezetését, nagyon erős a motor, a gázadásra igazi bikaként reagál a kocsi. Úgy érzem, mintha ez lenne a legerősebb motor, amelyet valaha vezettem. Nem az összes lóerő, hanem a kanyarokból kijövet érzett erő tekintetében. Nagyon érdekes.

Felipe Massa (Williams): – Nagyon elégedett vagyok a váltással, a Williams profi csapat, minden adva van hozzá, hogy jól szerepeljünk. A teszten nem minden sikerült úgy, ahogy szerettük volna, kisebb hibák miatt sok időt kellett a garázsban tölteni, de ez természetes. Ha másokat megnézünk, még kifejezetten jól is állunk, elégedett vagyok az autóval, a motorral, mindennel.

Valtteri Bottas (Williams): – Nagyon élvezetes ezzel az autóval menni, egy szavunk sem lehet, mert erős a kocsi. Tényleg változtatni kell a vezetési stíluson, és a beállítás is más lesz a mérnökök számára.

Kobajasi Kamui (Caterham): – Nem aggódom, az elmúlt években a Renault volt a legsikeresebb gyártó. Már a teszt előtt is mondták, hogy kissé el vannak maradva a tervezett ütemtől, ezért nagyon meg sem lepődtünk. Sok kilométer hiányzik a tervezetthez képest, de ezzel a Red Bull is így van. Össze kell fognunk, hogy a következő két hétben kikecmeregjünk ebből a gödörből.

Esteban Gutiérrez (Sauber): – Kicsit olyan érzésem van a géppel, mintha visszatértem volna a GP3-ba, a motor nehéz az autóhoz képest. Természetesen sokkal erősebb ez a kocsi, nagyon jó vezetni, és a nyolc sebességi fokozatban gyorsan válthatsz.

Adrian Sutil (Sauber): – Ezekkel a motorokkal már nem a fordulatszám a mérvadó. A V8-as motornál 15 és 18 ezer között volt a fordulatszám, míg itt a sok fokozat miatt mindig alacsonyan van, és szinte sohasem pörgetjük ki a motor. Az egyenesekben esélytelen, hogy leszabályozzon a limiter, akár 400 kilométer per óráig is gyorsulhatnánk.

A JEREZI TESZT ÖSSZESÍTETT EREDMÉNYLISTÁJA
1. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:23.276 a 3. napon
2. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:23.700 3.
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:23.952 3.
4. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:24.165 2.
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:24.812 2.
6. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:25.344 2.
7. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:25.495 3.
8. Nico Rosberg német Mercedes 1:25.588 2.
9. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:26.096 3.
10. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:28.376 2.
11. Daniel Juncadella spanyol Force India-Mercedes 1:29.457 4.
12. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:29.915 3.
13. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:30.161 3.
14. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:32.222 4.
15. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:33.270 2.
16. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:37.975 2.
17. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:38.320 2.
18. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:43.193 4.
19. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:44.016 4.
20. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:45.374 4.
21. Max Chilton brit Marussia-Ferrari idő nélkül
22. Robin Frijns holland Caterham-Renault idő nélkül

F1-ES, TESZT, JEREZ, A 4. NAP EREDMÉNYLISTÁJA
1. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:28.229 (86 kör)
2. Alonso (spanyol, Ferrari) 1:29.145 (115)
3. Juncadella (spanyol, Force India-Mercedes) 1:29.457 (81 kör)
4. Magnussen (dán, McLaren-Mercedes) 1:30.806 (110 kör)
5. Hamilton (brit, Mercedes) 1:30.882 (41 kör)
6. Bianchi (francia, Marussia-Ferrari) 1:32.222 (25 kör)
7. Sutil (német, Sauber-Ferrari) 1:36.571 (69 kör)
8. Rosberg (német, Mercedes) 1:36.951 (91 kör)
9. Kobajasi (japán, Caterham-Renault) 1:43.193 (54 kör)
10. Kvjat (orosz, Toro Rosso-Renault) 1:44.016 (9 kör)
11. Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Reanult) 1:45.374 (7 kör)

F1-ES TESZT, JEREZ, A 3. NAP EREDMÉNYLISTÁJA
1. Magnussen (dán, McLaren-Mercedes) 1:23.276 (52 kör)
2. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:23.700 (47)
3. Hamilton (brit, Mercedes) 1:23.952 (62)
4. Button (brit, McLaren-Mercedes) 1:25.030 (40)
5. Alonso (spanyol, Ferrari) 1:25.495 (58)
6. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 1:26.096 (17)
8. Vergne (francia, Toro Rosso-Renault) 1:29.915 (30)
7. Sutil (német, Sauber-Ferrari) 1:30.161 (34)
Frijns (holland, Caterham-Renault, 10 kör), Chilton (brit, Marussia-Ferrari, 5) és Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault, 3) nem futott mért kört.

F1-ES, TESZT, JEREZ, A 2. NAP EREDMÉNYLISTÁJA
1. Button (brit, McLaren-Mercedes) 1:24.165 (43 kör)
2. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:24.812 (47)
3. Bottas (finn, Williams-Mercedes) 1:25.344 (35)
4. Rosberg (német, Mercedes) 1:25.588 (97)
5. Pérez (mexikói, Force India-Mercedes) 1:28.376 (37)
6. Gutiérrez (mexikói, Sauber-Ferrari) 1:33.270 (53)
7. Ericsson (svéd, Caterham-Renault) 1:37.975 (11)
8. Vettel (német, Red Bull-Renault) 1:38.320 (8)

F1-ES TESZT, JEREZ, AZ 1. NAP EREDMÉNYLISTÁJA
1. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:27.104 (31 kör)
2. Hamilton (brit, Mercedes) 1:27.820 (18)
3. Bottas (finn, Williams-Mercedes) 1:30.072 (6)
4. Pérez (mexikói, Force India-Mercedes) 1:33.161 (10)
5. Vergne (francia,Toro Rosso-Renault) 1:36.530 (15)
6. Gutiérrez (mexikói, Sauber-Ferrari) 1:42.257 (7)
Vettel (német, Red Bull-Renault, 3 kör) és Ericsson (svéd, Caterham-Renault, 1 kör) nem futott mért kört

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik