F1: Ausztrália 15 évig marad a naptárban, 2024-ben szaúdi rajt lesz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2022.12.15. 14:59
null
Melbourne-ben legalább négyszer rajtol az idény a következő 15 éven belül (Fotó: AFP)
A melbourne-i Ausztrál Nagydíj legalább 2037-ig része marad a Formula–1-es világbajnokság versenynaptárának, és a következő 15 évben legalább négy alkalommal a szezonnyitó viadala lesz a sorozatnak, amelynek 2024-es idénye biztosan Szaúd-Arábiában kezdődik majd.

Victoria állam kormánya csütörtökön közölte, hogy a júniusban aláírt, 10 évre szóló hosszabbítást toldották meg további két évvel, és a megegyezés egyik kulcspontja az volt, hogy 2037-ig legalább négyszer Melbourne-ben legyen az idény első versenye. A közleményben hozzátették, hogy a „ramadánra való tekintettel” 2024-ben a szaúd-arábiai Dzsidda lesz az idénynyitó helyszíne.

Az idei Ausztrál Nagydíjon rekordot jelentő 419 ezer néző volt jelen az Albert Park versenypályán, s a várakozások szerint a Formula–2-es és Formula–3-as betétfutamok miatt jövőre még többen látogatnak majd ki a létesítménybe.

A következő Formula–1-es szezon a tervek szerint március 5-én kezdődik Bahreinben, Ausztráliában pedig a harmadik hétvégét rendezik március 30. és április 2. között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik