Töretlenül nő a Formula–1 népszerűsége

Vágólapra másolva!
2025.03.19. 13:43
null
Egyre többen követik az F1-es világbajnokságot (Fotó: Getty Images)
Csaknem 90 millió új rajongóval bővült a Formula–1-es autós gyorsasági világbajnokság szurkolótábora világszerte, a legnagyobb növekedést pedig Kínában mérték – derült ki a Nielsen Sports kutatócég szerdán közölt adataiból.

A sanghaji helyszín – ahol a mostani hétvégén is versenyez majd a mezőny – 2019 után tavaly került vissza a versenynaptárba, a koronavírus-járvány miatt ugyanis 2020-tól négy éven át nem rendezték meg ezt a futamot.

A Nielsen Sports felmérése szerint világszerte 826,5 millió fős rajongótáborral rendelkezik az F1, ami a 2023-as adatokhoz képest 12 százalékos növekedés, Kínában pedig az elmúlt egy évben 39 százalékkal gyarapodott a szurkolók létszáma. Tavaly még volt kínai versenyző a mezőnyben, Csou Kuan-jü azonban az idén nem folytatta a Saubernél, ugyanakkor a Ferrarinál tartalékversenyzőként dolgozik.

A kereskedelmi jogokat birtokló Liberty Media számára kulcsfontosságú az Egyesült Államok piaca, hiszen Észak-Amerikában évente három versenyhétvégét is megtartanak, a texasi Austin és Miami mellett Las Vegasban is. Amerikában 10,5, Kanadában 31,5, Argentínában és Szaúd-Arábiában egyformán 25,5 százalékos növekedést mért a Nielsen Sports a rajongótábor létszámát vizsgálva.

A 2025-ös világbajnoki idény komoly helyszíni nézőszámmal rajtolt az elmúlt hétvégén Ausztráliában, Melbourne-ben ugyanis 465 498 néző volt jelen a három nap alatt, ami rekord. Ez a létszám a tavalyi Ausztrál Nagydíjhoz képest 13 ezer fős növekedést jelent, miközben a televíziós közvetítést 22 százalékkal többen nézték, mint egy évvel ezelőtt.

A Nielsen Sports a kimutatásában kiemelte az F1 közösségi médiában betöltött, szintén növekvő szerepét, az idénynyitó futam összefoglalóját a YouTube videómegosztó-oldalon ugyanis 233 millióan nézték meg. „A Formula–1 tovább erősítette valóban világméretű szerepét, miután a kulcspiacokon, így az Egyesült Államokban, Kínában és Brazíliában évről évre mérhető a rajongótábor növekedése, a 2024-es szezon pedig sokkal érdekesebb és izgalmasabb volt, mint az egy évvel korábbi, vagy akár a 2022-es” – mondta Jon Stainer, a Nielsen Sports főigazgatója.

Tavaly Max Verstappen a címét megvédve sorozatban negyedszer lett egyéni világbajnok, csapata, a Red Bull viszont nem tudta megőrizni a konstruktőri vb-címet, azt ugyanis a McLaren nyerte, miközben az idény során négy csapat hét versenyzője nyert legalább egy futamot.

A múlt vasárnapi Ausztrál Nagydíjon Lando Norris (McLaren) diadalmaskodott Verstappen és George Russell (Mercedes) előtt. A Kínai Nagydíj a mostani szezon első sprintfutamos viadala lesz, igaz, a rövidtávú futamot magyar idő szerint hajnali időpontban, szombaton 4 órakor rendezik. Az időmérő edzésre szintén szombaton, 8 órakor kerül sor, a futam vasárnap 8 órakor rajtol.

18. KÍNAI NAGYDÍJ
MÁRCIUS 21., PÉNTEK
Szabadedzés4.30–5.30
Sprintidőmérő8.30–9.14
MÁRCIUS 22., SZOMBAT
Sprintverseny4.00–5.00
Időmérő8.00–9.00
MÁRCIUS 23., VASÁRNAP
A verseny (56 kör, 305.066 km) rajtja8.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Japán Nagydíj, Szuzukaáprilis 6., 7.00
Bahreini Nagydíj, Szahíráprilis 13., 17.00
Szaúd-arábiai Nagydíj, Dzsiddaáprilis 20., 19.00

 

 

Legfrissebb hírek

Ki kicsoda? Íme, a Formula–1-es csapatok kulcsfigurái

Képes Sport
2025.05.07. 17:17

Az idősebbik Sainz is harcba szállhat az FIA elnöki posztjáért – sajtóhír

F1
2025.05.07. 14:36

Cserél az Alpine: Colapinto veszi át Doohan helyét Imolától – hivatalos

F1
2025.05.07. 09:13

F1: távozott az Alpine csapatfőnöke, ideiglenesen Briatore veszi át a helyét

F1
2025.05.06. 22:14

„Sainzot is elengedjem?" – a Ferrarinál izzott a rádió Miamiban, de senkiben sem maradtak rossz érzések

F1
2025.05.05. 13:09

„Összeütköztök vagy nem előzöl" – Norris szerint Verstappen azt csinál, amit csak szeretne

F1
2025.05.05. 02:36

Elmaradt az eső – Piastri vezérletével a McLaren erődemonstrációt tartott Miamiban

F1
2025.05.04. 23:35

Életnagyságú LEGO-autók lepték el a miami pályát – videó

F1
2025.05.04. 20:51
Ezek is érdekelhetik