F1: Domenicali szerint a rendezésre pályázó Thaiföld tervei lenyűgözőek

Vágólapra másolva!
2025.03.18. 14:25
Stefano Domenicali (középen) Thaiföldön tárgyalt (Fotó: Getty Images)
Stefano Domenicali, a Formula–1 elnök-vezérigazgatója szerint Thaiföld „lenyűgöző tervekkel” rukkolt ki egy versenyhétvége megrendezésére.

Az 59 éves sportvezető kedden találkozott Bangkokban Paetongtarn Sinavatra thaiföldi miniszterelnökkel, az egyeztetés után pedig azt mondta, hamarosan újabb tárgyalásokra kerül sor.

„Nagy örömömre szolgált, hogy találkozhattam a miniszterelnökkel és csapatával, akik bemutatták lenyűgöző terveiket egy bangkoki futam rendezésére – nyilatkozta Domenicali. – Alig várom, hogy az elkövetkező hetekben és hónapokban folytathassuk megbeszéléseinket.”

A világbajnoki sorozat irányítói azt tervezik, hogy sok nagy múltú helyszín egymást felváltva rendez majd futamokat egy-egy idényben, ez pedig lehetőséget teremt arra, hogy új állomások kerüljenek be a jelenleg 24 fordulós versenynaptárba. A Dél-afrikai Köztársaság Kyalamival szeretne visszatérni, ott utoljára 1993-ban rendeztek F1-es viadalt. Egy másik afrikai ország, Ruanda szintén komoly munkát végez azért, hogy története során először rendezhessen Formula–1-es versenyhétvégét. Mellettük Törökország – ahol 2021-ben volt legutóbb nagydíj – sajtóértesülések szerint szintén érdeklődik a visszatérés iránt.

A jelenlegi mezőnyben van thaiföldi pilóta is, Alexander Albon a Williamsben, aki Londonban született ugyan, de édesanyja thaiföldi, így Albon az ázsiai ország zászlaja alatt versenyez.

Domenicali elnök-vezérigazgatói megbízatása 2029-ig szól, szerződésének meghosszabbítását múlt héten szerdán jelentette be a Formula–1 és a kereskedelmi jogokat birtokló Liberty Media.

 

 

Legfrissebb hírek

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
4 órája

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
Tegnap, 11:48

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04

Colapinto összetörte az Alpine-t a Hungaroringen zajló Pirelli-teszten – képek

F1
2025.08.06. 13:05

McLaren: véletlenül lett Norrisé a győztes stratégia

F1
2025.08.05. 07:35

Gyulay Zsolt: Magyarország egyszerre ennyi dicséretet nagyon rég kapott

F1
2025.08.04. 16:33

Norris nem is álmodott a győzelemről a Hungaroringen

F1
2025.08.04. 12:58
Ezek is érdekelhetik