Egyéves hosszabbítással 2026-ban még lesz F1-es futam Hollandiában, utána viszont nem

Vágólapra másolva!
2024.12.04. 10:17
2026 után nem lesz hazai futama Max Verstappennek (Fotó: Getty Images)
Egyéves hosszabbítás eredményeként 2026-ban még rendeznek Formula–1-es Holland Nagydíjat Zandvoortban, azt követően viszont már nem.

Hosszabb szünet után, 2021-ben került vissza a versenynaptárba ez a helyszín, amely az éppen azóta sorozatban négyszer győztes Max Verstappen hazai pályája. A négy ott rendezett futamból a Red Bull pilótája hármat megnyert: 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban győzött, míg az idén Lando Norris, a McLaren brit versenyzője mögött második lett.

Jövőre augusztus 29. és 31. között kerül sor a futamra, a 2026-os hollandiai hétvége időpontját pedig 2025-ben jelölik ki. Az viszont már biztos, hogy – azon a helyszínen először – sprintversenyes lebonyolításra kerül majd sor – számolt be róla a sorozat hivatalos honlapja.

A Holland Nagydíj 1985 után eredetileg a 2020-as programban szerepelt újra, de akkor a koronavírus-járvány miatt nem rendezték meg. Az öt évre szóló szerződés így 2025-ben járt volna le. Most egy évvel hosszabbítottak, de hosszabb együttműködést a helyi promóter nem vállalt.

 

Legfrissebb hírek

Norrisé a pole pozíció Piastri és Leclerc előtt; Hamilton már a Q1-ben kiesett a spái időmérőn

F1
1 órája

Verstappen aratott sikert a két McLaren előtt a spái sprintversenyen

F1
5 órája

Leclerc szerint bevált a fejlesztés, Hamilton rendkívül frusztrált volt a sprintidőmérő után

F1
22 órája

Piastri és Norris közrefogta Verstappent; Hamilton már az első szakaszban kiesett a sprintidőmérőn

F1
Tegnap, 16:10

Verstappen beékelődött a két McLaren közé a spái sprintidőmérő előtt

F1
Tegnap, 12:13

Hamilton nem akar Alonso és Vettel sorsára jutni – minden követ megmozgat, hogy sikerre vezesse a Ferrarit

F1
Tegnap, 9:32

„Már most is úgy érzem, túl sok mindent hagyok ki” – Verstappennek hiányzik a családdal töltött idő

F1
2025.07.24. 15:38

A Red Bull először Horner nélkül; Piastri visszavágna; a Ferrari fejlesztéssel támad a Belga Nagydíjon

F1
2025.07.24. 14:42
Ezek is érdekelhetik