Nagyot „kaszálhat” az Alpine a dupla dobogóval

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2024.11.04. 18:22
Először zárt dobogós helyen mindkét Alpine az F1-ben (Fotó: AFP)
Jelentős pénzösszeghez juthat a Formula–1-es Alpine istálló, amely a kilencedikről a hatodik helyre lépett előre a konstruktőrök világbajnoki pontversenyében annak köszönhetően, hogy mindkét versenyzője dobogóra állhatott a Brazil Nagydíjon.

Az esős körülmények között rendezett futamot a vb-címvédő és sorozatban negyedik trófeájáért küzdő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte meg, mögötte viszont nagy meglepetésre az Alpine-t vezető francia Esteban Ocon lett a második, csapat- és honfitársa, Pierre Gasly pedig a harmadik.

A Renault tulajdonában álló istálló az idény végén több mint 29 millió euróval gazdagodhat, ha a hátralévő három viadalon meg tudja őrizni hatodik pozícióját az összetettben.

„Egészen pontosan 29.2 millió euró. Ez volt az első dolog, amit megkérdeztem” – nyilatkozta a Sky televíziós csatornának Flavio Briatore, aki jelenleg vezető tanácsadóként dolgozik a csapatnál. Hozzátette, szerencséjük volt az esővel, mert a versenyautójuk alapvetően lassabb, mint az ellenfeleké. Azt is elmondta, három hét múlva Las Vegasban, ahol a motorerő sokkal inkább számít, vélhetően kínlódni fognak a versenyzőik.

Az Alpine az előző húsz futamon összesen 14 pontot szerzett, most Ocon második és Gasly harmadik helye 35 pontot jelentett neki. Az összetettben a francia istállótól három ponttal van lemaradva a hetedik Haas, és öttel a Red Bull fiókcsapata, a nyolcadik RB.

 

Legfrissebb hírek

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49

Romain Grosjean a balesete óta először ül F1-es autóba

F1
2025.09.25. 11:30

Christian Horner óriási összegű végkielégítést kap a Red Bulltól

F1
2025.09.22. 16:49

David Coulthard: A csapatutasítások hozzátartoznak a Formula–1-hez, de ilyenkor a néző joggal lehet csalódott

F1
2025.09.21. 17:37

„Nehéz szavakba önteni, mennyire boldog vagyok” – Sainz jobban örül a mostani dobogójának, mint az elsőnek

F1
2025.09.21. 16:27

Verstappen érinthetetlen volt; Sainz a dobogón, Piastri a falban zárta az azeri futamot

F1
2025.09.21. 14:40

Hamilton: Őszintén azt hittem, hogy lesz esélyem a pole pozícióra

F1
2025.09.20. 20:40
Ezek is érdekelhetik