Sainz győzött Norris és Leclerc előtt, Verstappen dupla büntetés után csak a 6. a Mexikóvárosi Nagydíjon

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.10.27. 23:04
Carlos Sainz Jr. ért célba elsőként a mexikóvárosi futamon (Fotó: AFP)
Carlos Sainz Jr. aratott győzelmet a Formula–1-es Mexikóvárosi Nagydíjon. A Ferrari spanyol versenyzője mögött Lando Norris és Charles Leclerc ért célba, Max Verstappen két büntetést is kapott, a végül csak hatodikként zárta a mexikói futamot.

Carlos Sainz Jr. szerezte meg a pole pozíciót a mexikóvárosi időmérőn. A Ferrari-pilóta magabiztosan teljesített az kvalifikáción, amelynek köszönhetően gyorsabbnak bizonyult a mellőle rajtoló Max Verstappennél, illetve az idény 20. futamán a harmadik rajthelyről induló Lando Norrisnál.

A helyi hős, Sergio Pérez ezúttal is búcsúzott már a Q1-ben, így újabb nehéz verseny várt Verstappen csapattársára. Az időjárási viszonyokra azonban neki és a többi versenyzőnek sem lehetett panasza – a 71 körös futam kellemes, nem túl meleg körülmények között vette kezdetét.

Nem sikerült olyan rosszul Sainz rajta, ám Verstappen nála is jobban rugaszkodott el. A spanyol egyébként rövid időre visszavette az első helyet, ám mivel ezt kanyarlevágással tette, vissza kellett engednie Verstappent maga elé. Kicsit hátrébb Alexander Albonnal összeérve Cunoda Juki csúszott ki, és törte össze autóját, így a két versenyző futamának máris vége, a biztonsági autót pedig már az első körben a pályára kellett küldeni.

A safety car hat kör után állt ki a mezőny elől, az újraindításkor Verstappen könnyen megtartotta a vezetést. Mögötte sem változott a sorrend, vagyis Sainz, Norris, Charles Leclerc és Lewis Hamilton követte a holland versenyzőt a top ötben. Kicsivel korábban Pérezre róttak ki a sportfelügyelők öt másodperces időbüntetést, ugyanis a mexikói rosszul parkolta le Red Bullját a rajtkockájába.

A kilencedik körben Sainz meglepte Verstappent, ám előzési kísérlete sikeresen zárult, s visszavette a vezetést. Verstappennek rögtön ezután már a mögötte érkező Norrisra kellett figyelnie, ám kettejük csatája nem alakult éppen szabályosan – Verstappen leszorította a pályáról Norrist, amiért a sportfelügyelők később tíz másodperces időbüntetéssel sújtották.

Ebből a csatából egyébként Leclerc jött ki a legjobban, ugyanis a monacói simán elment az egymással csatázó páros mellett, s feljött csapattársa mögé a második pozícióba. Verstappen „kálváriája” kicsivel később folytatódott, ugyanis újabb tíz másodpercet kapott a sportfelügyelőktől. Ezúttal a nyolcas kanyarban szerzett előnyt azzal, hogy elhagyta a pályát.

A kerékcserék sorát Pérez nyitotta meg a 20. körben – igaz, a mexikói egy rosszul sikerült előzési kísérlet után állt ki friss abroncsokért. Verstappen hét körrel később érkezett a bokszutcába, ahol letöltötte büntetését, majd új kemény gumikkal az autóján a 15. helyre tért vissza a pályán.

A Ferrari versenyzői a 33. körre teljesítették kerékcseréiket, s mivel simán mentek a bokszkiállások, Sainz és Leclerc maradt az első két helyen. Verstappen ekkor már a tizedik pozícióban autózott, majd később újabb pozíciókkal került előrébb. Bár neki is nehéz versenye volt, csapattársa még rosszabbul járt – Pérez sérült autóval nemhogy felzárkózni nem tudott, de az előzéseknek inkább elszenvedője volt, s a 42. körben már az utolsó pozícióban autózott.

A futam utolsó harmadához közeledve több versenyző is arról számolt be, hogy néhány esőcseppre lett figyelmes a bukósisakján, ám a csapadék végül elkerülte a mexikóvárosi pályát. A hajrában a Mercedes házi csatája, illetve Leclerc és Norris párharca szolgáltatott némi izgalmat. Utóbbi a monacói pilóta hibájával és Norris második helyre történő felzárkózásával végződött.

Az utolsó kanyarban Leclerc ugyanis túl korán lépett a gázra, aminek következtében túlcsúszott, és majdnem a falba tette Ferrariját. Végül baleset nem történt, ám Norris simán elment Leclerc mellett. Az utolsó körökben Hamiltonnak is sikerült végre megelőznie Russellt, míg Leclerc ismét megjárt a bokszutcát, hogy friss gumikon elhódíthassa a leggyorsabb körért járó pluszpontot.

Mindez azonban nem különösebben volt hatással Sainzra, aki hatodik pole pozícióját negyedik futamgyőzelmére váltotta Mexikóban. A Ferrari spanyol versenyzője mögött Norris és Leclerc ért célba, pontot szerzett továbbá Hamilton, Russell, Verstappen, Magnussen, Piastri, Hülkenberg és Gasly.

A leggyorsabb körért járó egység Leclerc-é lett, kettős dobogós helyezésének és a Red Bull gyenge futamának köszönhetően a Ferrari feljött a konstruktőri világbajnoki tabella második helyére.

Folytatás egy hét múlva a Brazil Nagydíjjal!

1.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari1:40:55.800
2.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes4.705 mp h.
3.Charles LeclercmonacóiFerrari34.387 mp h.
4.Lewis HamiltonbritMercedes44.780 mp h.
5.George RussellbritMercedes48.536 mp h.
6.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT59.558 mp h.
7.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:03.642 p h.
8.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:04.928 p h.
9.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1 kör h.
10.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1 kör h.
11.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1 kör h.
12.Franco ColapintoargentinWilliams-Mercedes1 kör h.
13.Esteban OconfranciaAlpine-Renault1 kör h.
14.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari1 kör h.
15.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari1 kör h.
16.Liam Lawsonúj-zélandiRB-Honda RBPT1 kör h.
17.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT1 kör h.
 KIESETT  MEGTETT KÖR
 Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes15
 Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes0
 Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT0
a mexikóvárosi nagydíj végeredménye

 

 PILÓTAGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSLGYKPONT
  1.Max Verstappen    711192362
  2.Lando Norris    311184315
  3.Charles Leclerc    310181291
  4.Oscar Piastri    2719-251
  5.Carlos Sainz Jr.    27171240
  6.Lewis Hamilton    23182189
  7.George Russell    14172177
  8.Sergio Pérez    -3153150
  9.Fernando Alonso    --111  62
10.Nico Hülkenberg    --8-  31
11.Lance Stroll    --5-  24
12.Cunoda Juki    --7-  22
13.Kevin Magnussen    --5-  14
14.Alexander Albon    --4-  12
15.Daniel Ricciardo    --41   12
16.Pierre Gasly    - -5-   9
17.Oliver Bearman    --2-   7
18.Franco Colapinto    --2-   5
19.Esteban Ocon    --41   5
20.Liam Lawson--1-   2
a világbajnokság állása
1.McLaren-Mercedes566
2.Ferrari537
3.RB-Honda RBPT512
4.Mercedes366
5.Aston Martin-Mercedes86
6.Haas-Ferrari46
7.RB-Honda RBPT36
8.Williams-Mercedes17
9.Alpine-Renault14
10.Sauber-Ferrari0  
komstruktőrök

 

4. MEXIKÓVÁROSI NAGYDÍJ
OKTÓBER 25., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Russell 1:17.998
2. szabadedzés1. Sainz 1:17.699
OKTÓBER 26., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Piastri 1:16.492
Időmérő1. Sainz 1:15.946
OKTÓBER 27., VASÁRNAP
Verseny:1. Sainz, 2. Norris, 3. Leclerc
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Sao Pauló-i Nagydíj, InterlagosNovember 3., 18.00
Las Vegas-i Nagydíj, Las VegasNovember 24., 7.00
Abu-dzabi Nagydíj, Abu-DzabiDecember 8., 14.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik