F1: balesete óta először jelent meg a nyilvánosság előtt Michael Schumacher

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.10.02. 17:09
A menyegző (Fotó: Ultima Hora)
Michael Schumacher 27 éves lánya, Gina-Maria szeptember 29-én összeházasodott párjával, Iain Bethkével a család mallorcai villájában, s a násznépnek tagja volt a hétszeres Formula–1-es világbajnok is, aki először jelent meg a nyilvánosság előtt 11 évvel ezelőtti síbalesete óta – számolt be róla a spanyol Ultima Hora című lap.

Michael Schumacher 2013 decemberének végén szenvedett súlyos életveszélyes sérüléssekkel járó síbalesetet, ami után fél éven át mesterséges kómában tartották, s a mai napig állandó orvosi felügyeletet igényel az állapota, ám ezenkívül mást nem tudni róla. A volt autóversenyző felesége, Corinna szinte semmilyen információt sem engedett nyilvánosságra kerülni férjéről, aki balesete óta nem is mutatkozott a világ előtt.

Éppen ezért számít most nagy hírnek világszerte, hogy a család mallorcai villájában rendezett esküvőn megjelent a hétszeres világbajnok is, noha erről semmilyen kép vagy konkrét bizonyíték nem látott napvilágot. Persze ezen igazán nincs mit csodálkozni, hiszen a menyegzőről szintén beszámoló Mirror szerint a vendégeknek kint kellett hagyniuk minden kép vagy felvétel rögzítésére alkalmas eszközt.

A legnagyobb újdonság ebben az esküvői részvételben – feltéve, hogy Michael Schumacher valóban ott volt a lánya esküvőjén –, hogy az 55 éves sportember először mutatkozott viszonylag nagyszámú ember előtt a balesete óta. A spanyol újságban mindenesetre megjelent egy felvétel, amelyen madártávlatból látható a Schumacher család mallorcai villájának a kertje, ám ezen az ifjú pár ismerhető csak fel egyértelműen a kép közepén látható boltív alatt.

A lap szerint egyébként a ceremónia körülbelül egy órán át tartott, s számtalan meghívott vendég vett részt rajta a világ minden tájáról.

 

Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban a két Ferrari előtt; Piastrié a hetedik rajtkocka Mexikóban

F1
11 órája

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
15 órája

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
16 órája

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
19 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
Tegnap, 1:01

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
2025.10.24. 20:16

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23
Ezek is érdekelhetik