Nem sikerült megmenteni Albon autóját, ám csapattársának kell kihagynia a folytatást

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.03.22. 11:31
Alexander Albon csúnyán összetörte autóját Melbourne-ben, így Logan Sargeantével vesz részt a folytatásban (Fotó: AFP)
Csak egy autóval vesz részt a Williams a Formula–1-es Ausztrál Nagydíjon. Az első szabadedzésen nagy balesetet szenvedő Alexander Albon csapattársa autójával várhatja a folytatást, így azonban Logan Sargeantnek vissza kellett lépnie az indulástól.

Rosszul indult a melbourne-i versenyhétvége Alexander Albon számára, aki a hatos kanyarból kijövet a falnak csapta Williamsét az első szabadedzésen. A körözést az autó mentésének idejére félbeszakították, majd később kiderült, hogy a thaiföldi versenyző számára véget is ért a pénteki gyakorlás.

Nem sokkal a második edzés kezdete előtt ugyanis a Williamsnél bejelentették, hogy mivel a 23-as számú autó jelentős károkat szenvedett, nem tud részt venni a helyi idő szerint késő délután rendezett tréningen. Ráadásul már akkor felmerült, hogy tovább bonyolódhat az ügy, ugyanis a brit istálló nem hozott tartalék kasztnit Melbourne-be.

Ez azt jelentette, hogy ha nem sikerül megmenteni Albon autójának egyes részeit, pótalkatrészek hiányában a thaiföldi versenyző négykerekűje nem lesz alkalmas a versenyzésre.

Végül sajnos valóban ez történt, ám a Williamsnél úgy döntöttek, hogy nem Albonnak kell kihagynia a folytatást, ugyanis ő megkapja csapattársa autóját, aminek következtében Logan Sargeant számára ért véget idő előtt az idény harmadik versenyhétvégéje.

A Szaúd-arábiai fordulót követően tehát Ausztráliában sem a megszokottak szerint alakul a mezőny, ugyanis a Williams csak egy autóval várja az időmérőt és a versenyt.

38. AUSZTRÁL NAGYDÍJ
MÁRCIUS 22., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:18.564
2. szabadedzés1. Leclerc 1:17.277
MÁRCIUS 23., SZOMBAT
3. szabadedzés2.30–3.30
Időmérő6.00–7.00
MÁRCIUS 24., VASÁRNAP
A verseny (58 kör, 306.124 km) rajtja5.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Japán Nagydíj, SzuzukaÁprilis 7., 7.00
Kínai Nagydíj, SanghajÁprilis 21., 9.00
Miami Nagydíj, MiamiMájus 5., 22.00

 

 

Legfrissebb hírek

F1 75: hiába Pironi elsősége, Jones nyert Kanadában – és világbajnok lett

F1
3 órája

F1 75: a legnagyobb csata egy második helyért

F1
Tegnap, 12:33

F1 75: jött, látott, győzött, eltűnt – egy mérnöki bravúr nyomában

F1
2025.07.16. 13:42

F1 75: Andretti karrierje legkedvesebb előzésével szomorította el Schecktert

F1
2025.07.15. 16:32

F1 75: Lauda kinevette a halált – negyedik hely az utolsó kenet után

F1
2025.07.14. 14:34

F1 75: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem

F1
2025.07.13. 11:27

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
2025.07.12. 14:59

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
2025.07.11. 12:17
Ezek is érdekelhetik