Kényszerszabadságra küldte a Red Bull Horner feljelentőjét

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.03.07. 15:45
Christian Horner ügye továbbra is a legnépszerűbb témák egyike az F1-es sajtóban (Fotó: Getty Images)
Sajtóhírek szerint a Red Bull fizetett szabadságra küldte azt a munkatársát, akinek a jelentése után belső eljárás indult Christian Horner ellen.

Nincs nap új információk és pletykák nélkül Christian Horner és a Red Bull-istálló körül.

A legfrissebb hírek szerint a Red Bull vállalat szabadságra küldte azt a munkatársnőjét, akit Horner a vádak szerint zaklatott. A hölgy teljes fizetést kap, de a jelenléte nem kívánatos, állítólag azt gyanítják, hogy a Horner elleni ügy során felmutatott bizonyítékai nem hitelesek.

„A vállalat nem kommentálja ezt, belső ügy” – közölte a Red Bull szóvivője.

Hornert ugyebár a Red Bull belső vizsgálata után felmentették, de a következő napokban névtelen feladótól az F1 szereplői elektronikus levélben hozzáférést kaptak egy megosztott dokumentumhoz, amely Horner és a munkatársnője üzenetváltásait tartalmazta.

Horner továbbra is cáfolja, hogy zaklatta volna a kollégáját, ám azt nem mondta ki, hogy hamisak a körbeküldött üzenetek.

Az ügyről már mi is többször írtunk, arról is beszámoltunk, hogy a zaklatási ügy miatt kettészakadt az istálló vezetősége, és emiatt maga a vállalat is. A 49%-ban birtokos osztrák vonal szembekerült az 51%-ot birtokló thaiföldi körrel, előbbi állítólag Helmut Marko, a Verstappen család és Adrian Newey oldalán van, míg utóbbi kiáll Christian Horner mellett.

F1
2024.03.05. 14:14

„Horner marad, Marko és Newey távozik, Verstappen a Mercedeshez tart"

A Red Bull a szétszakadás szélén áll a Horner-ügy miatt.

 

Legfrissebb hírek

Hamilton: Sok dolog zajlik a háttérben, ami nem jó

F1
2025.08.03. 20:44

A Red Bull-lal a Hungaroringen jubiláló Verstappen nem számít több győzelemre az idén

F1
2025.08.03. 11:58

Hamilton: Teljesen hasznavehetetlen vagyok, a csapatnak valószínűleg versenyzőt kellene cserélnie

F1
2025.08.02. 18:06

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
2025.08.01. 22:02

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
2025.08.01. 06:36

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
2025.07.31. 17:46

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
2025.07.31. 09:54

Norris visszavágna a tavalyi elbukott győzelem után; a Ferrari újra dobogóra állna – az eső bolondíthatja meg a 40. Magyar Nagydíjat?

F1
2025.07.30. 15:39
Ezek is érdekelhetik