F1: elrajtolt a Drive to Survive hatodik évada

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.02.23. 10:09
A hatodik évadban természetesen nagy szerepe lesz Max Verstappennek (Fotó: Getty Images)
A Netflixen futó Formula–1-es sorozat, a Drive to Survive hatodik évada is megjelent pénteken a streaming platformon.

A száguldó cirkusz színfalak mögötti történésivel foglalkozó dokumentumsorozat ismét megérkezett, hogy szórakoztassa az F1 szerelmeseit, és megmutassa a tavalyi év legfontosabb történéseit több szemszögből is. 

A „Hajsza a túlélésért” 2018-ban kezdte a Netflix elsősorban azzal a céllal, hogy az Egyesült Államokban népszerűsítse a sportágát, ám mára már olyan népszerűségnek örvend, hogy szinte része az idény előtti készülődésnek. A mostani immár a hatodik évad lesz, amely a szokásos formula szerint tíz egyórás részben mutatja be a tíz csapat és a húsz versenyző előző idényét. 

A rajongók sokat találgattak, hogy lesz-e mivel megtölteni a mostani szériát, hiszen a 2023-as év legfőképp a RedBullról és természetesen a háromszoros világbajnok Max Verstappen dominálásáról szólt, aki összesen 19 futamot nyert a 22-ből. 

Ennek ellenére azért akadtak még bőven emlékezetes pillanatok az idényben, mint Daniel Ricciardo csatlakozása az Alpha Taurihoz év közben, a Mercedes-pilóták ütközése Katarban és Carlos Sainz Jr. szingapúri győzelme a RedBullok felett. A legnagyobb kérdés azonban, hogy a sorozatban szerepel-e Lewis Hamilton csatlakozása a Ferrarihoz, hisz csak pár héttel a premier előtt derült ki, hogy a hétszeres világbajnok klasszis az olasz istállóban folytatja. 

F1
2024.02.01. 20:03

Hamilton távozik a Mercedestől a 2024-es idény végén, a Ferrarihoz igazol – hivatalos

A hétszeres világbajnok Sainz helyére érkezik Maranellóba.

 

 

Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban a két Ferrari előtt; Piastrié a hetedik rajtkocka Mexikóban

F1
9 órája

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
13 órája

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
14 órája

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
17 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
Tegnap, 1:01

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
2025.10.24. 20:16

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23
Ezek is érdekelhetik