F1: „Soha nem fog megtörténni” – a Red Bull két okból nem szerződteti Hamiltont

Vágólapra másolva!
2023.12.06. 11:57
null
Verstappen (balra) és Hamilton (jobbra) biztosan nem lesznek csapattársak a Red Bullnál (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Red Bull tanácsadója, Helmut Marko megosztotta, a várható feszült légkör és a pénzügyi okok miatt sem elképzelhető, hogy Max Verstappen és Lewis Hamilton egy azon csapatban versenyezzen.

 

 

Az idényzáró Abu-dzabi Nagydíj egyik legforróbb témáját a Red Bullt irányító Christian Horner nyilatkozata szolgáltatta, melyben megosztotta, Lewis Hamilton édesapja, Anthony Hamilton az év korábbi szakaszában megkereste a „vörös bikákat". Bár ezt nem erősítették meg, a hétszeres világbajnok elmondta, az osztrákok csapatfőnöke telefonon megpróbálta felvenni vele a kapcsolatot, ám korábbi mobilszámra küldött üzenetet, így az csak hónapokkal később jutott a tudomására.

A Mercedesszel a szerződését időközben meghosszabbító Hamilton Abu-Dzabiban kijelentette, szívesen lenne Max Verstappen csapattársa, és összemérné a tudását vele azonos autóban, majd hozzátette, érzése szerint a holland nem örülne, ha megvalósulna az együttműködés.

Az üggyel kapcsolatban a Motorsport.com megszólaltatta a Red Bull tanácsadóját, Helmut Markót is, aki elmondta, két fő oka van annak, hogy nem szerződtetik Hamiltont Verstappen mellé. „Christian tájékoztatott róla, és megmutatta a kapott üzenetet, de azt mondtam neki, hogy Hamilton és Verstappen nem működne egy csapatban."

„Túl sok akció volt, és túlságosan feszültté vált a viszony közöttük 2021-ben. Másrészt nem engedhetjük meg magunknak, hogy a mezőny két legdrágább versenyzőjét szerződtessük egy csapatba. Ez soha nem fog megtörténni. Szóval mondtam is Christiannak, hogy felejtsük el."

Noha Hamilton és a Mercedes között elhúzódtak a tárgyalások, a brit megerősítette, az egyeztetések során egyszer sem gondolt arra, hogy csapatot vált vagy szögre akasztja a bukósisakját. „Nem, nem fordult meg a fejemben a tárgyalások alatt. Hiszem, hogy oda fogunk érni. Csapatként már sikerült, és miközben egyre több és több új ember van, még mindig nagyszerű értékekkel bírunk, és mindenki nagyon fókuszált."

Legfrissebb hírek

F1 75: a két Mercedes elszállt, Verstappen történelmet írt Spanyolországban

F1
8 órája

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
2025.08.22. 13:46

F1: Malajzia nem tervezi, hogy ismét házigazda legyen

F1
2025.08.22. 13:45

Távoli álom csupán a közös F1-es, MotoGP-s „szuperhétvége”

Egyéb autó-motor
2025.08.22. 13:39

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
2025.08.21. 12:18

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
2025.08.20. 10:18

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23
Ezek is érdekelhetik