F1: A Ferrari 95 százalékban átalakul 2024-re – Vasseur

Vágólapra másolva!
2023.12.19. 15:46
null
A Ferrari teljesen átalakul 2024-re (Fotó: X/ScuderiaFerrari)
A Formula–1-es Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, a 2024-es konstrukciójuk jelentős mértékben eltér majd az elődjétől, de nem tudja, a forradalmi kifejezés megfelelő-e az átalakulásra.

 

 

 

A Ferrari nagy reményekkel várta a 2023-as idényt, ám a szingapúri győzelem mellett mindössze néhány dobogós helyezést, illetve pole pozíciót tudott felmutatni az év végén. A csapattal a második bajnokságára készülő Frédéric Vasseur így nem is szeretett volna jóslatokba bocsátkozni a 2024-es esélyeket illetően, de azt megosztotta, jelentős mértékben el fog térni az egyelőre 676-os kódnéven futó gép az elődjétől.

Nem tudom, hogy a forradalmi a legjobb kifejezés-e, mert a szabályok a harmadik éve ugyanazok, és nagy változtatás nem történhet, tizedmásodpercekről beszélünk. De az biztos, hogy teszünk egy lépést, és nem becsüljük alá. Az autó alkatrészeinek kilencvenöt százalékán változtatni fogunk. Innen nézve ezt talán lehet forradalminak nevezni, de nem tudom, hogy az lesz-e. Az elvárás az, hogy magunkra összpontosítva teszünk egy lépést előre. Azonban végső soron úgyis a vetélytársakhoz viszonyított fejlődés számít, hiába teszünk meg száz lépést előre, ha a többiek százhúszat tesznek, hülyének fogunk tűnni."

Charles Leclerc és Carlos Sainz Jr. a negyedik közös idényére készül Maranellóban, Vasseur elmondása szerint a pilótapáros az új versenygép fejlesztésében is aktív szerepet vállal. „Már az elejétől fogva nagyon benne vannak a fejlesztésben, és elégedettek a helyzettel. Fontos, hogy már a kezdetektől belefolyjanak. Charles és Carlos is eléggé elfáradt az év végére, de azt mondták, oké, legyen most két-három hét szünet, és január kilencedikén-tizedikén újra itt lesznek. Jó, hogy így menedzselik az idejüket, hiszen a következő idény még rosszabb és nehezebb lesz" – utalt a rekordot jelentő 24 nagydíjra.

Vassuer megijedt az év elején. „Mindenki azt mondta nekem, hogy a Ferrari jó formában fogja kezdeni az idényt, aztán majd elkezd visszaesni. Higgyék el, Dzsidda és Melbourne után, azt mondtam, »mi a f.sz? Ha ez volt a jó rész, akkor nagy bajban vagyunk.« Korábban kívülállóként azt gondoltam, hogy ez a csapat mindent túlreagál, de igazából Ausztrália után nagyon nyugodt volt mindenki, óvatosan kezeltük a helyzetet, illetve az autó gyengeségeit."

Vasseur a második évére készül az istálló élén.Egy éve elég nagy kihívás volt, hiszen meglehetősen későn csatlakoztam a csapathoz, és óriási hullámban érkeztek a megoldandó feladatok, fel kellett fedeznem és meg kellett tanulnom mindent alig néhány hét alatt. Négy héttel az autóbemutató és hattal a bahreini idénykezdet előtt érkeztem meg. Most sokkal kényelmesebb helyzetben vagyok."

„Szinte mindenkit ismerek, ismerem a rendszert, jobban értek mindent. Szerintem jó munkát végzek, vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy jobbat, mint egy évvel ezelőtt. Ezt a lendületet meg kell tartanunk, és még ha az idény utolsó szakasza egész jól is sikerült, ez sosem elég, nem szabad leállnunk."

A Ferrari két héttel a 2024-es idénykezdet előtt, vagyis február 13-án rántja le a leplet a 2024-es autójáról Fioranóban, ahol a várakozások szerint 2023-hoz hasonlóan azonnal bejáratják a gépet filmforgatási nap keretein belül.

Legfrissebb hírek

Hivatalosan is felveszi Nigel Mansell nevét a Hungaroring 4-es kanyarja

F1
2025.03.24. 13:07

A Hungaroring célegyenesével jelenleg még Max Verstappennek is meggyűlne a baja

F1
2025.03.24. 12:40

„Nem vagyok hülye" – Lawson időt szeretne, de a Red Bull már Japán előtt megválhat tőle

F1
2025.03.24. 11:24

„Nem állt szándékunkban előnyt szerezni" – magyarázatot adott a Ferrari Hamilton és Leclerc kizárására

F1
2025.03.23. 15:24

„A következő körben elkapott volna Russell" – Norris örül, hogy egyáltalán célba ért

F1
2025.03.23. 14:22

Mindkét Ferrarit és Gaslyt is kizárták a kínai versenyről – változott a végeredmény

F1
2025.03.23. 12:06

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker Kínában; Russell újra felfért a dobogóra

F1
2025.03.23. 07:31

Leclerc szerint ennyi van a Ferrariban; Hamilton megcélozta a győzelmet vasárnap

F1
2025.03.22. 16:06
Ezek is érdekelhetik