Verstappent megbüntették, majd ütközött, mégis nyert Las Vegasban

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.19. 06:32
null
Max Verstappen már a rajtnál az élre állt, ám végül meg kellett küzdenie a győzelemért (Fotó: AFP)
Nehéz győzelmet aratott Max Verstappen az első Formula–1-es Las Vegas-i Nagydíjon. A háromszoros világbajnok mögött a pole pozícióból induló Charles Leclerc ért célba, aki az utolsó körben előzte meg a harmadik helyen befutó Sergio Pérezt. A futamon kétszer kellett bevetni a biztonsági autót.

 

Izgalmas időmérőt hozott az első Las Vegas-i Nagydíj. A pole pozíciót Charles Leclerc szerezte meg, aki mögött Carlos Sainz Jr. tette volna teljessé a Ferrari első sorát, amennyiben a spanyol pilótát (önhibáján kívül) nem sorolták volna hátra a rajtrácson. Leclerc mellől így a kvalifikáción végig kisebb lemaradásban lévő Max Verstappen rajtolhatott. A második sorból George Russell és kisebb meglepetésre Pierre Gasly vághatott neki a villanyfényes futamnak.

Leclerc nem kapta el tökéletesen a rajtot, ráadásul Verstappen kissé letolta a pályáról az egyes kanyarban. A háromszoros világbajnok átvette a vezetést, a mezőnyben hátrébb többen – köztük Sainz és Fernando Alonso is – megforogtak, de végül mindenki tovább tudott menni. A pályára került törmelék miatt azonban „be kellett vetni” a virtuális biztonsági autót.

A korlátozás nem tartott sokáig, ám nem sokkal a feloldás után érkezhetett a valódi safety car, ugyanis Lando Norris csapta csúnyán falnak az autóját a 11-es kanyarban. A McLaren versenyzőjének szerencsére nem esett baja, a futam három körrel később folytatódhatott. Az újraindításkor Verstappen megtartotta a vezetést, nem sokkal később azonban kiderült, öt másodperces időbüntetéssel sújtották a címvédőt.

1. LAS VEGAS-I NAGYDÍJ
NOVEMBER 17., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Leclerc 1:40.909
2. szabadedzés: 1. Leclerc 1:35.265
NOVEMBER 18., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Russell 1:34.093
Időmérő: 1. Leclerc 1:32.726
NOVEMBER 19., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Leclerc, 3. Pérez
A KÖVETKEZŐ FUTAM
November 26., 14.00Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

Verstappent a rajtot követő esetért rótták meg, pedig korábban vele, illetve Leclerc-rel is azt közölte csapata, hogy egyeztettek a sportfelügyelőkkel, és nem várható büntetés a kemény manőverért. Végül mégis vétkesnek találták Verstappent, akinek első bokszkiállásakor kellett letöltenie a büntetést.

Erre a 17. körben került sor, nem sokkal a holland kiállása előtt azonban Leclerc megelőzte őt, és átvette a vezetést. A monacói néhány körrel később érkezett kerékcserére, ekkor átmenetileg Sergio Pérez állt az élre. A mezőny sűrűjéből rajtoló, ám a bokszutcát rögtön az első körben megjáró mexikóinak ráadásul jól jött, amikor a 25. körben csapattársát újabb dráma érte.

Verstappen éppen Russellt próbálta megelőzni, amikor a brit ráhúzta a kormányt az 1-es számú Red Bullra. A két autó összeért, amit követően ismét be kellett vetni a safety cart, ugyanis rengeteg törmelék került a pályára. A korlátozás alatt szinte a teljes mezőny a bokszutca felé vette az irányt, így Leclerc, Pérez, Gasly sorrend alakult ki a top háromban.

Az újabb újraindításkor Leclerc maradt az élen, míg Gasly veszített egy pozíciót Oscar Piastrival szemben. Verstappen a negyedik helyen autózott, ám nem sikerült előrébb verekednie magát. 15 körrel a leintés előtt nagy csata alakult ki a vezetésért, amelyből végül mégis a háromszoros világbajnok jött ki a legjobban.

Először Pérez előzte meg Leclerc-t, aki azonban néhány körrel később visszavette az első helyet. A mexikói mellett ráadásul ezt követően a csapattársa is elment, aki aztán Leclerc-t is megelőzte, így ismét Verstappen vezette a futamot. A hajrában a holland versenyző lassacskán növelni tudta előnyét Leclerc-rel szemben, akinek ráadásul figyelnie kellett a mögötte érkező Pérezre.

Verstappen idénybeli 18. diadalát aratta Las Vegasban (Fotó: AFP)
Verstappen idénybeli 18. diadalát aratta Las Vegasban (Fotó: AFP)

 

A 43. körben aztán hibázott, amikor túl szélesre csúszott a 12-es kanyarban, majd Pérez ezt kihasználva elvette tőle a második pozíciót. Verstappen eközben nyugodtan autózhatott idénybeli 18. győzelme felé, amelyet be is húzott. Mögötte azonban nagy csata alakult ki a második helyért, s bár egészen az utolsó körig úgy tűnt, hogy Pérez révén összejön a Red Bull dupla sikere, Leclerc megelőzte a mexikóit, akinek meg kellett elégednie a dobogó legalsó fokával.

Pontot szerzett még Ocon, Stroll, Sainz, Hamilton, Russell, Alonso, illetve a futam leggyorsabb körét autózó Piastri.

Folytatás egy hét múlva az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjjal!

A LAS VEGAS-I NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda RBPT 1:29:08.289
2. Charles Leclerc monacói Ferrari 2.070 mp h.
3. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda RBPT 2.241 mp h.
4. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 18.665 mp h.
5. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 20.067 mp h.
6. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 20.834 mp h.
7. Lewis Hamilton brit Mercedes 21.755 mp h.
8. George Russell brit Mercedes 23.091 mp h.
9. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 25.964 mp h.
10. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 29.496 mp h.
11. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 34.270 mp h.
12. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 43.398 mp h.
13. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 44.825 mp h.
14. Daniel Ricciardo ausztrál AlphaTauri-Honda RBPT 48.525 mp h.
15. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 50.162 mp h.
16. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 50.882 mp h.
17. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:25.350 p h.
18. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda RBPT 4 kör h.
19. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 5 kör h.
KIESETT MEGTETT KÖR
Lando Norris brit McLaren-Mercedes 2
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 18 20 22 8 549
2. Sergio Pérez 2 9 19 2 273
3. Lewis Hamilton - 6 21 4 232
4. Carlos Sainz Jr. 1 3 21 - 200
5. Fernando Alonso - 8 20 1 200
6. Lando Norris - 7 17 1 195
7. Charles Leclerc - 5 16 - 188
8. George Russell - 1 19 1 160
9. Oscar Piastri - 2 12 1 89
10. Lance Stroll - - 12 - 73
11. Pierre Gasly - 1 13 - 62
12. Esteban Ocon - 1 13 - 58
13. Alexander Albon - - 8 - 27
14. Cunoda Juki - - 4 - 13
15. Valtteri Bottas - - 4 - 10
16. Nico Hülkenberg - - 2 - 9
17. Daniel Ricciardo - - 1 - 6
18. Csou Kuan-jü - - 3 - 6
19. Kevin Magnussen - - 3 - 3
20. Liam Lawson - - 1 - 2
21. Logan Sargeant - - 1 - 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda RBPT 822
2. Mercedes 392
3. Ferrari 388
4. McLaren-Mercedes 284
5. Aston Martin-Mercedes 273
6. Alpine-Renault 120
7. Williams-Mercedes 28
8. AlphaTauri-Honda RBPT 21
9. Alfa Romeo-Ferrari 16
10. Haas-Ferrari 12

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik