F1: a nyílt utcán rabolták ki Carlos Sainzot

Vágólapra másolva!
2023.09.04. 12:52
null
Carlos Sainznak nem csak a rivális versenyzőkkel, hanem a tolvajokkal is meggyűlt a baja (Fotó: Getty Images)
Rablás áldozata lett a vasárnapi Formula–1-es Olasz Nagydíjon harmadik Ferrari-pilóta, Carlos Sainz Jr.

Csapata közlése szerint a 29 éves versenyzőtől Milánóban, a nyílt utcán lopták el luxus karóráját. Vasárnap este éppen elhagyta belvárosi szállodáját, amikor fiatalok beszédbe elegyedtek vele, egyikük pedig valahogy megszerezte az órát.

A tolvajok öröme azonban nem tarthatott sokáig: a 18 és 20 év közötti három férfit röviddel az eset után Sainz járókelők segítségével elfogta, a spanyol pilóta pedig visszakapta a drága karórát, amelynek értéke olasz sajtóértesülések szerint 300 ezer euró (115 millió forint).

Legfrissebb hírek

Újabb elszalasztott lehetőségek, újabb kudarc – a Ferrari a Mercedesről venne példát

F1
5 órája

Fellángolás vagy áttörés volt a Mercedes számára a kanadai győzelem?

F1
7 órája

Nyilvánosság elé tárták a Hungaroring vadonatúj főépületét és főlelátóját

F1
7 órája

F1 75: a Ferrari Angliában szerezte meg első futamgyőzelmét

F1
10 órája

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
2025.06.17. 20:13

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
2025.06.16. 11:10

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
2025.06.16. 03:16

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
2025.06.16. 00:43
Ezek is érdekelhetik