F1: legtöbben a Red Bullra és a Ferrarira kíváncsiak a bokszutcában a Hungaroringen

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.07.21. 16:51
null
Közös kép a Red Bull pilótájával, Sergio Pérezzel (Fotó: Földi Imre)
A szurkolók közül idén is a Red Bullra, illetve a gyengélkedő Ferrarira kíváncsiak a legtöbben a Formula–1-es Magyar Nagydíjon.

 

A mogyoródi versenypályán a péntekenként megszokott nyitott bokszutca-látogatási időszakban a meghívott és kiemelt vendégek közül legtöbben a jelenlegi legjobb, illetve a mezőny talán legnépszerűbb istállója előtt csoportosultak, ott készült a legtöbb közös kép a garázsokból kitolt versenyautókkal.

A nézők között is legtöbben a maranellóiak piros, vagy az osztrákok kék színét viselték, de a szokásoknak megfelelően rengeteg a Verstappen-rajongó holland, akiknek lelátórésze ezúttal is narancssárgában pompázik.

A bokszban a két nagycsapat mellett sok érdeklődő fotózkodott a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton csapatánál, a Mercedesnél, sőt a magyarországi rajongók körében a McLaren és a kétszeres világbajnok Fernando Alonso népszerűsége is töretlen: akik nem a Ferrari, vagy a Red Bull istálló állomáshelyénél nézelődtek, jobbára ezt a három csapatot választották.

A paddockba bebocsátást nyerő rajongók közül a legnagyobb sztárok mellett a legtöbben a féléves kihagyás után ezen a hétvégén visszatérő ausztrál Daniel Ricciardóval (Alpha Tauri) szerettek volna közös képet készíteni vagy aláírást szerezni tőle.

A magyarországi hétvégének különleges vendégei is vannak, ugyanis a két héttel ezelőtti silverstone-i versenyhez hasonlóan a Magyar Nagydíj is filmforgatási helyszín: egy nagyszabású, Brad Pitt főszereplésével készülő, a Formula–1-et testközelből bemutató hollywoodi szuperprodukcióhoz zajlanak a felvételek. A „csapatnak” saját autói és saját boksza is van a paddockban.

A délelőtti kellemes, felhős időjárás az első szabadedzésre egyébként kifejezetten rosszra fordult, a gyakorlás alatt szakadt az eső a Hungaroringen.

Legfrissebb hírek

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
18 órája

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42

MotoGP: ingyenes expressz indul a Magyar Nagydíjra

Egyéb autó-motor
2025.08.15. 16:32

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04

F1 75: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt

F1
2025.08.14. 12:09
Ezek is érdekelhetik