F1: Lando Norris bocsánatot kért a magyaroktól

Vágólapra másolva!
2023.07.27. 16:34
null
Lando Norris pezsgőzés közben összetörte Verstappen trófeáját (Fotó: Árvai Károly)
Mint arról többször beszámoltunk, Lando Norris a múlt vasárnapi Magyar Nagydíj után egy felelőtlen mozdulattal összetörte Max Verstappen győztes herendi trófeáját. Spában csütörtökön bocsánatot kért tettéért, és hogy viccet csinált belőle.

Sokakat felháborított, hogy Lando Norris semmiféle megbánást nem tanúsított azt követően, hogy a Magyar Nagydíj dobogós ceremóniája közben egy felelőtlen mozdulattal összetörte Max Verstappen trófeáját.

Néhányat aludva a történtekre már a brit versenyző sem tartja annyira viccesnek a porcelántörést, és a Belga Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján sajnálatának adott hangot emiatt:

„Szeretnék bocsánatot kérni ezért. Nyilvánvalóan nem állt szándékomban ezt tenni, és tudom, milyen sokat jelent ez a magyaroknak – a kultúrájuk egy része. Már Maxtól is elnézést kértem. Tudom, hogy elsütöttem néhány viccet is ezzel kapcsolatban, amit talán nem kellett volna. Ha az én trófeámról lett volna szó, engem is bosszantana, szóval bocsánatot kérek. Nyilvánvalóan mindazoktól is, akik rengeteg időt és energiát fektettek az elkészítésébe. Tényleg nem akartam, hogy ez történjen, szóval legközelebb sokkal óvatosabb leszek ünneplés közben.”

Szerdán már a Red Bull motorsport-tanácsadója, Helmut Marko is leszögezte, elbeszélget arról Max Verstappennel, hogy jobban értékelje a herendi trófeát, mert miután összetört, Norrisszal egyetemben ő is csak nevetett rajta.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
31 perce

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
Tegnap, 11:41

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
2025.09.08. 10:28

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik