F1: Verstappen betegség miatt kihagyja a sajtónapot Dzsiddában

Vágólapra másolva!
2023.03.16. 13:00
null
Verstappen fő esélyesként érkezhet Szaúd-Arábiába is (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen betegség miatt kihagyja a most hétvégi Szaúdi Nagydíjat megelőző médiaeseményeket.

 

 

A kétszeres világbajnok Max Verstappen remek formában kezdte az évet, és a Bahreinben aratott fölényes győzelmét követően Szaúd-Arábiában is fő esélyesnek számít. A holland ugyanakkor még nem érkezett meg a helyszínre, és a csütörtöki médiaeseményeket is kihagyja, miután betegsége miatt halasztania kellett az utazást.

A Red Bull versenyzője a közösségi oldalain osztotta meg, hogy a héten gyomorrontással küzdött, de jelezte, már jobban érzi magát, és készen fog állni a versenyzésre.

Újra jól érzem magam azután, hogy néhány napig nem voltam fitt a gyomorrontásom miatt. Ezért sajnos el kellett halasztanom az utazásomat, szóval péntekig nem tudok ott lenni a pályán. Találkozunk Dzsiddában! – írta a vb-éllovas.

A Szaúdi Nagydíj programja pénteken 14 óra 30 perckor veszi kezdetét az első szabadedzéssel.

Legfrissebb hírek

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
6 órája

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
12 órája

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
13 órája

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
14 órája

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
15 órája

Hamilton: Elfogadhatatlan, hogy mindkét alkalommal kiestem a Q1-ben

F1
2025.07.26. 19:49

Norrisé a pole pozíció Piastri és Leclerc előtt; Hamilton már a Q1-ben kiesett a spái időmérőn

F1
2025.07.26. 15:36

Verstappen aratott sikert a két McLaren előtt a spái sprintversenyen

F1
2025.07.26. 11:35
Ezek is érdekelhetik