F1: szerződést hosszabbított Fittipaldival a Haas

Vágólapra másolva!
2023.01.24. 12:38
null
Pietro Fittipaldi 2023-ban is a Haas tartalékja lesz (Fotó: Getty Images)
Hivatalos oldalán jelentette be a MoneyGram Haas, hogy szerződést hosszabbított teszt- és tartalék pilótájával, Pietro Fittipaldival. A brazil versenyző 2019 óta erősíti az amerikai csapatot a Formula–1-ben. 

 

Pietro Fittipaldi korábban már tesztelte a VF-18-ast és a VF-19-est, mielőtt élesben is autóba ült, a 2020-as világbajnokság utolsó két fordulójában helyettesítette a sérült Romain Grosjeant.

A tavalyi idényben Fittipaldi többször is vezette a Haast, először a februári teszteken Bahreinben, majd két szabadedzésen Mexikóvárosban és Abu-Dzabiban, de ült a volánnál az év végi tesztelésen is. Versenyzői életrajzában több futamgyőzelem, négy bajnoki cím, valamint több IndyCar-indulás is szerepel.

A kétszeres F1-es világbajnok és kétszeres Indy 500-győztes Emerson Fittipaldi 26 éves unokája az egész idényben szerepet játszik majd a pályán, valamint a csapatot azon kívül is segíti.



Legfrissebb hírek

Leclerc a vártnál jobbnak érzi a Ferrarit; Verstappennek már voltak rosszabb péntekjei

F1
7 órája

Piastri vette át a vezetést Spanyolországban; Norris elé Russell és Verstappen is befért

F1
12 órája

Norris nyitott az élen Verstappen és Hamilton előtt Spanyolországban

F1
15 órája

Valóban változást hoz a spanyolországi szigorítás? Mire alapozza a Ferrari a reményeit?

F1
2025.05.29. 15:16

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
2025.05.28. 11:17

A Ferrari megkörnyékezte Hornert – sajtóhír

F1
2025.05.28. 08:41

„Bizonyos csapatok túl sokáig profitáltak a rugalmas szárnyakból” – Jos Verstappen várja a szigorításokat

F1
2025.05.27. 22:16

„Magas szinten versenyzek” – Alonso nyolc nagydíj után is pont nélkül áll

F1
2025.05.27. 12:17
Ezek is érdekelhetik