Formula–1: az Audi három év alatt jutna el a futamgyőzelemig

Vágólapra másolva!
2022.12.28. 16:20
null
2026-ban érkezik az Audi a Formula–1-be (Fotó: AFP)
A 2026-os csatlakozását követő harmadik évben szeretne a Forma–1-es futamgyőzelmekért harcolni a gyári Audi istálló, amelynél azt remélik, hogy a motorokra vonatkozó előírások módosítása miatt akár hamarabb is elérhetnek sikereket.

A német autógyár október végén jelentette be, hogy 2026-tól beszáll az autósport elitkategóriájába, a motorokat a Volkswagen gyártja majd, míg a versenygépek összeszerelése és versenykész állapotba hozása a Sauber csapat feladata lesz.

„A 2026-tól 2030-ig tartó négyéves időszakra írtunk alá, és szeretnénk három év elteltével abban a helyzetben lenni, hogy futamgyőzelmekért harcolhassunk – nyilatkozta Adam Baker, az Audi Formula–1-es programért felelős igazgatója. – Realistának kell maradnunk, az első és a második év is nagyon kemény lehet, ezt nehéz megjósolni” – tette hozzá.

A motorokra vonatkozó új szabályozás 2026-tól lép életbe, és Baker szerint ez lehetőséget teremt arra, hogy az F1-be frissen belépő istállók hamarabb váljanak versenyképessé.

„Elsősorban a költségvetési korlát szabályozza a sikerhez vezető utat. Minden csapatnak ugyanakkora esélye lesz, és mindenkinek ugyanazokkal a kihívásokkal kell majd szembenézni, ezek pedig ugyanolyan hatalmasak lesznek, mint voltak mindig is a Formula–1-ben”
– jelentette ki Baker, aki szerint ha jó munkát végeznek, akár már 2026-ban az élmezőnyhöz tartozhatnak majd.

Az Audi F1-es csapatának székhelyén, Neuburgban már 220 alkalmazott dolgozik, s a tervek szerint jövő év közepére ez a létszám 300 főre duzzad.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Valóban változást hoz a spanyolországi szigorítás? Mire alapozza a Ferrari a reményeit?

F1
4 órája

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
Tegnap, 11:17

A Ferrari megkörnyékezte Hornert – sajtóhír

F1
Tegnap, 8:41

„Bizonyos csapatok túl sokáig profitáltak a rugalmas szárnyakból” – Jos Verstappen várja a szigorításokat

F1
2025.05.27. 22:16

„Magas szinten versenyzek” – Alonso nyolc nagydíj után is pont nélkül áll

F1
2025.05.27. 12:17

Norris: A gyermekeim egy napon mindenkinek elmondhatják, hogy nyertem Monacóban

F1
2025.05.26. 19:48

Csaknem 16 millió euróért kelt el Michael Schumacher 2001-es Ferrarija

F1
2025.05.26. 14:21

„Haragszol rám?” – kérdezte Hamilton a versenymérnökétől, de válasz már nem érkezett

F1
2025.05.26. 11:40
Ezek is érdekelhetik