F1: még három évig biztosan lesz Holland GP Zandvoortban

Vágólapra másolva!
2022.12.08. 11:11
null
2025-ig visszatér az F1 Zandvoortba (Fotó: AFP)
A 2025-ös idény végéig biztosan a Formula–1-es világbajnokság versenynaptárában marad a zandvoorti Holland Nagydíj, a címvédő és kétszeres vb-győztes Max Verstappen hazai futama.

A döntött kanyarjairól is elhíresült pálya szerződésének meghosszabbításáról csütörtökön számoltak be az F1 irányítói, hozzátéve, hogy a holland helyszín a tavalyi és az idei szezonban is a szurkolók egyik kedvence volt. Verstappen népszerűségének köszönhetően telt házasak voltak a versenyek, a Red Bull pilótája ráadásul mindkét esztendőben győzött saját közönsége előtt.

A Holland Nagydíjon jövőre már két hazai versenyzőknek szurkolhatnak a kilátogató nézők, a 25 éves Verstappen mellett ugyanis a 27 éves Nyck de Vries is tagja lesz a mezőnynek, ő a Red Bull tulajdonában álló Alpha Tauri istállónál vezet a következő idényben.

„Az elmúlt két év telt házas hollandiai hétvégéi magasra tették a lécet mind a szervezés mind a szórakoztatás mind pedig a fenntarthatóság szempontjából, és nagyon elégedettek vagyunk, hogy meg tudtuk hosszabbítani a megállapodást Zandvoorttal” – idézte az F1 közleménye Stefano Domenicalit, a versenysorozat elnök-vezérigazgatóját.

Jövőre augusztus 27-én lesz a Holland Nagydíj, a jegyek már most elfogytak az eseményre. A fenntarthatóság jegyében a zandvoorti hétvégére belépővel rendelkező szurkolók 99 százaléka tömegközlekedéssel, kerékpárral, vagy gyalog tud eljutni a helyszínre.

Zandvoort korábban több időszakban is szerepelt az F1-es programban, tavaly pedig 36 év szünet után került vissza a naptárba.

Legfrissebb hírek

Norris visszavágna a tavalyi elbukott győzelem után; a Ferrari újra dobogóra állna – az eső bolondíthatja meg a 40. Magyar Nagydíjat?

F1
3 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
6 órája

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
8 órája

Magyar Nagydíj: Domenicali szerint Magyarország példát mutat a világnak

F1
8 órája

F1 75: Sennának nyolcadikra összejött a hazai siker

F1
Tegnap, 16:46

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
Tegnap, 11:17

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – így kezdődött minden

F1
2025.07.28. 19:13

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
2025.07.28. 13:40
Ezek is érdekelhetik