F1: Alonso dühöngése nyugtatta meg az Aston Martint

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2022.12.02. 17:35
null
Alonso meggyőződése, hogy a technikai hibák miatt 60-70 pontot bukott az idén (Fotó: Getty Images)
Nem ritka, hogy Fernando Alonso nyíltan kritizálja aktuális csapatát vagy látványosan fejezi ki nemtetszését, jövő évi istállója, az Aston Martin azonban nem fél, mert épp ez mutatja a 41 éves spanyolban égő tüzet.

 

Technikai hibák egész sora sújtotta idén az Alpine-nál Fernando Alonsót, aki az évad végén a nyilvánosság előtt sem fogta vissza magát, amikor autója megbízhatóságára került a szó. A kétszeres világbajnok saját számításai szerint a technikai zűrök legalább 60-70 ponttól fosztották meg őt, amelyek nélkül kényelmesen a bajnoki tabella 7. helyén végzett volna, jócskán megelőzve csapattársát, Esteban Ocont.

Bár az istállók vezetői érthető módon nem szeretik, ha versenyzőjük nyilvánosan kritizálja őket, Alonso jövő évi munkaadóját, az Aston Martint nem rémiszti meg a spanyol pilóta eddigi viselkedése előző alakulatainál. Sőt, a csapatot irányító Mike Krack Abu-Dzabiban elmondta, épp ezek a dühös nyilatkozatok és gesztusok győzték meg róla, hogy a kétszeres világbajnok 41 évesen is ugyanolyan motivált, mint pályafutása kezdetén.

„Élénken él bennem a kép, mennyire frusztrált volt a Mexikói Nagydíjon a hetedik hely elvesztése miatt – idézte a csapatfőnököt a The Race. – Ez tökéletes példája az elkötelezettségének és motivációjának. Ha valakit ilyen szenvedéllyel és belső erővel hajt a győzelem vágya, az az egész csapatra pozitív hatást gyakorol. Már az idény utáni teszten is látszott, mennyire boldog mindenki, hogy ilyen versenyző vezeti az autónkat. Fernando szenvedélye újabb szikrát gyújtott be az istállónál.”

Krack hozzátette, az első közös teszt alapján semmilyen jel sem utal rá, hogy a továbbiakban rossz irányba haladnának a dolgok Alonsóval, a harmóniát viszont nyilvánvalóan nagyban befolyásolja majd az autó teljesítménye. Kiemelkedő képességei és káprázatos tehetsége miatt a spanyol versenyző rendkívül sokat követel mindenkori istállójától, de a legnehezebben azt viseli, ha rajta kívülálló okok miatt szenved vereséget csapattársától.

Ha az Aston Martin ugyanolyan gyakran lerobban alatta, mint idén az Alpine, vagy esetleg a tulajdonos édesapa miatt a csapat inkább Lance Strollnak kedvez bizonyos helyzetekben, biztosak lehetünk benne, hogy Alonso új istállójánál is robbantja a bombát. Ha viszont megkapja, amire vágyik – bajnokhoz méltó bánásmód, versenyképes autó, megfelelő megbízhatóság – stabilan száz százalékot hoz ki hétvégéiből, amiből az Aston Martin rengeteget profitálhat.

A csapat az első piros pontot már kiérdemelte Alonsónál, hiszen az óvatoskodó Alpine-nal ellentétben 41 éves kora ellenére is hajlandó volt kétéves szerződést kötni vele, a konstruktőri tabellán idén elért 7. helynél viszont a folytatásban mindenképp több kell. Máskülönben Silverstone-ban is testközelből tapasztalhatják meg, milyen, amikor a dacos spanyolból előtör frusztrációja.

Legfrissebb hírek

Norris célja a győzelem; Hamiltonnak nincs vesztenivalója; Verstappen nem hisz a dobogóban Mexikóban

F1
18 perce

Norris a pole-ban a két Ferrari előtt; Piastrié a hetedik rajtkocka Mexikóban

F1
13 órája

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
17 órája

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
18 órája

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
21 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
Tegnap, 1:01

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
2025.10.24. 20:16

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23
Ezek is érdekelhetik