F1: Bernie Ecclestone jövőre bíróság elé áll

B. E.B. E.
Vágólapra másolva!
2022.10.05. 15:59
null
Bernie Ecclestone-t adócsalással vádolják (Fotó: AFP)
2023 októberében folytatódik a Formula–1 korábbi vezetőjének a pere, amelyben 400 millió fontos üzlet eltitkolásával, így adócsalással vádolják – írj a Sky Sports.

 

Egy év múlva, 2023 őszén kerül sor Bernie Ecclestone tárgyalására, amelyen a mintegy 198 milliárd forintnyi összeg elrejtése miatt kell megjelennie az érintettnek. A 91 éves brit üzletember kedden jelent meg a Southwarki Királyi Bíróságon, ahol 2013. július 13. és 2016 október 5. között elkövetett adócsalással vádolták meg. Az angol milliárdos ellen a brit adóhivatal nyomozása után emeltek vádat, egy több mint 400 millió fontos szingapúri tröszt eltitkolásával gyanúsítják.

Ecclestone fehér Range Roverrel érkezett a bíróságra, ahova elkísérte felesége, Fabiana Flosi is. A volt F1-főnök a vádlottak padja helyett az ügyvédei mögött foglalt helyet rossz hallása miatt. Ecclestone-nak nem kellett nyilatkozatot tennie, mivel egy korábbi meghallgatáson már ártatlannak vallotta magát. Az ügyet vezető Deborah Taylor bírónő jövő október 9-re tűzte ki a tárgyalást, amely előreláthatólag hat hétig tart a fél napig tartó ülések miatt. Emellett a vádlottnak idős korára való tekintettel nem kell végig személyesen jelen lennie a tárgyaláson.

A milliárdos tagadja az ellene felhozott vádakat, és azt állítja, hogy a trösztöt a lányainak hozta létre, és semmilyen más trösztben sem szerepel se alapítóként, se kedvezményezettként. Más véleményen van viszont Andrew Penhale főügyész, aki az adóhivatal bizonyítékai alapján emelt vádat Ecclestone ellen.

Legfrissebb hírek

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
12 órája

A Ferrari megkörnyékezte Hornert – sajtóhír

F1
15 órája

„Bizonyos csapatok túl sokáig profitáltak a rugalmas szárnyakból” – Jos Verstappen várja a szigorításokat

F1
2025.05.27. 22:16

„Magas szinten versenyzek” – Alonso nyolc nagydíj után is pont nélkül áll

F1
2025.05.27. 12:17

Norris: A gyermekeim egy napon mindenkinek elmondhatják, hogy nyertem Monacóban

F1
2025.05.26. 19:48

Csaknem 16 millió euróért kelt el Michael Schumacher 2001-es Ferrarija

F1
2025.05.26. 14:21

„Haragszol rám?” – kérdezte Hamilton a versenymérnökétől, de válasz már nem érkezett

F1
2025.05.26. 11:40

„Norris unalmas versenyt nyert” – lapszemle a Monacói Nagydíj után

F1
2025.05.26. 11:33
Ezek is érdekelhetik