F1: Piastri Alonso helyett Ricciardo utódja lesz – sajtóhír

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.08.05. 11:58
null
Oscar Piastri a McLaren pilótája lehet (Fotó: AFP)
Oscar Piastri megegyezett a McLarennel, így Daniel Ricciardo utódja lesz 2023-ban – írja a racingnews365.com. A Formula–2 tavalyi bajnoka ezért írta azt az Alpine bejelentése után, hogy nem igaz, amit a francia csapat állít, azaz hogy Fernando Alonsót pótolja jövőre.

Nagyon kapós a fiatal ausztrál versenyző, akiről a hét elején jelentette be mostani istállója, az Alpine, hogy tesztpilótából jövőre versenyzővé lépteti elő, így Esteban Ocon csapattársaként Fernando Alonso utódja lesz. Alonso ugyanis az Aston Martinhoz szerződik, a visszavonuló Sebastian Vettel helyére.

Piastri – akinek menedzsere a korábbi F1-es pilóta, Mark Webber – az Alpine hivatalos bejelentése után a saját közösségi oldalán jelezte, hogy nem állapodott meg a francia csapattal a közös folytatásról, nem fog a kékeknél versenyezni 2023-ban.

A 21 éves ausztrált hírbe hozták már a Williamsszel is, de Dieter Rencken, a racingnews365.com megbízható bennfentese megtudta, hogy valójában a McLarennel egyezett meg Piastri, aki honfitársa helyére érkezik Lando Norris mellé.

Az autosport.com megerősítette korábbi szakírója értesüléseit, és megtudta, a McLaren már tárgyal Ricciardóval a 2023 végéig szóló kontraktusa korábbi felbontásáról.

Rencken szerint már az FIA szerződéseket figyelő testülete is értesült arról, hogy Piastri 2022 végéig szóló szerződésének hosszabbítási opciójával nem tudott élni (lekéste a határidőt) az Alpine, így a McLaren bejegyezhette a 2023-as megállapodást.

A hivatalos bejelentésre még várni kell.

Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban a két Ferrari előtt; Piastrié a hetedik rajtkocka Mexikóban

F1
5 órája

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
9 órája

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
10 órája

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
13 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
Tegnap, 1:01

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
2025.10.24. 20:16

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23
Ezek is érdekelhetik