Mercedes: a csapatfőnök szerint Hamilton még több évig az F1-ben marad

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2022.04.09. 14:22
null
Toto Wolff szerint Lewis Hamilton még évekig marad az F1-ben (Fotó: AFP)
Toto Wolff, a Formula–1-es Mercedes istálló csapatfőnöke szerint a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton még évekig ott lesz az F1-ben annak ellenére, hogy a mostani idény nehezen indul a számára.

A 37 éves brit pilóta két futam után már 29 pontos hátrányban van az éllovas Charles Leclerc-hez (Ferrari) képest, s a vasárnapi Ausztrál Nagydíjon is csak az 5. helyről rajtolhat.

Wolff a PA hírügynökségnek adott interjújában arra a kérdésre, hogy a gyengélkedő Mercedes vajon idejekorán „nyugdíjba” küldi-e Hamiltont, határozott nemmel válaszolt.

Csak akkor tudsz elsétálni, ha már nem szereted, amit csinálsz, Lewis azonban imádja ezt” – fogalmazott az osztrák sportvezető.

A negyvenéves Fernando Alonso még három évig folytatni akarja. Manapság a sportolók már sokkal jobban törődnek magukkal, mint korábban, több tudás is áll a rendelkezésükre az egészség, a táplálkozás, az orvostudomány terén, Lewis pedig fantasztikus állapotban van. Az életstílusa most rendkívül fegyelmezett és még néhány évig itt lesz” – tette hozzá Wolff.

Szerinte a mostani helyzet kihívás lehet Hamilton számára, része lehet a Mercedes újbóli felemelkedésének. Az istálló uralta a mezőnyt 2014 óta, az előző nyolc konstruktőri vb-cím az övé lett, az új szabályokkal azonban – egyelőre – nehezen birkózik. A csapatfőnök elárulta, hogy nem sokat alszik, egyfolytában azon gondolkodik, mi lehet a megoldás a jelenlegi helyzetben.

Hogy harcolni fogunk-e ismét a vb-címért? Matematikailag nézve szerintem nem, túl lassúak vagyunk. Ez egy figyelmeztetés, ennek nem szabad egy hosszú távú, lefelé vezető spirálnak lennie. Ezért is kell most reagálnunk, elsősorban nem az időeredményben, hanem mentálisan” – fogalmazott Wolff.

Legfrissebb hírek

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
13 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
16 órája

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04

F1 75: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt

F1
2025.08.14. 12:09

F1 75: igazi klasszikus lett az első esős Magyar Nagydíj

F1
2025.08.13. 13:00

F1 75: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában

F1
2025.08.12. 11:56
Ezek is érdekelhetik