F1: a Haas megválhatott Mazepintől, az utódja is megvan – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2022.03.03. 17:33
null
Mazepin mégsem marad a mezőnyben? (Fotó: AFP)
Sajtóhírek szerint a Formula–1-ben szereplő Haas istálló elköszönt a csapatnál az elmúlt idényben szereplő orosz Nyikita Mazepintől, elsősorban Oroszország ukrajnai inváziója miatt. A 23 éves versenyző tavaly került be az F1-be – leginkább édesapja cége, a csapat főszponzora, az Uralkali támogatásának köszönhetően jutott üléshez az amerikai csapatnál.

 

Amint arról beszámoltunk, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) kedden tartott rendkívüli ülésén az a döntés született, hogy az orosz hadsereg fehérorosz segítséggel megvalósított ukrajnai inváziója miatt a két agresszor országot képviselő csapatok nem vehetnek részt az FIA által szervezett versenyeken, de a versenyzők bizonyos feltételek teljesítése mellett rajthoz állhatnak azért.

Szerdán aztán a Formula–1-es Brit Nagydíj szervezői közölték, a Haas versenyzőjét, Nyikita Mazepint akkor sem engedik részt venni az idei versenyükön, ha teljesíti az FIA feltételeit, és semleges versenyzőként, hazája nemzeti szimbólumait nélkülözi.

Csütörtök délelőtt következett az Orosz Nagydíj 2025-ig érvényes szerződésének felmondása, így nem csak idén, hanem a belátható jövőben sem lesz F1-es verseny az oroszoknál.

Ezeket követően csütörtök délután már arról szóltak az egyelőre meg nem erősített sajtóhírek, hogy a nemzetközi nyomásnak engedve a Haas megválik Nyikita Mazepintől. Az orosz versenyző elsősorban édesapja cége, a csapat főszponzora, az egyik legnagyobb orosz cég, az Uralkali támogatásával jutott üléshez a Formula–1-ben.

Noha a hivatalos oldalakon egyelőre még nyoma sincs a Mazepin menesztéséről szóló hír megerősítésének, az F1Zone híroldal már azt is tudni véli, hogy a 2020-as idény utolsó két versenyére Romain Grosjean helyére beugró, s az elmúlt idényben a csapat teszt- és tartalék versenyzőjeként alkalmazott brazil, Pietro Fittipaldi lehet az orosz utódja, s már a jövő hét végi bahreini teszten is ő ülhet majd Mazepin helyére.


 

Legfrissebb hírek

F1 75: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában

F1
9 órája

A Red Bull-istálló elbocsátotta Christian Horner csapatfőnököt – hivatalos

F1
11 órája

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
Tegnap, 14:34

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
2025.07.07. 16:39

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
2025.07.07. 14:38

„Ez elég extrém” – Verstappen furcsának találta Piastri büntetését

F1
2025.07.07. 13:08

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
2025.07.07. 12:10

Formula–1: Nico Hülkenberg volt a kaotikus nap hőse – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
2025.07.07. 10:18
Ezek is érdekelhetik