F1: az orosz főszponzor logója nélkül, fehér festéssel tesztel pénteken a Haas

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.24. 21:48
null
Teljesen fehér lesz a Haas autója a barcelonai teszt utolsó napján (Fotó: AFP)
Változik a Formula–1-es Haas autójának a festése az első téli kollektív teszt utolsó napjára az Oroszország és Ukrajna között fennálló háborús helyzet miatt.

 

Mint ismert, Oroszország csütörtök reggel megtámadta Ukrajnát, a kialakult helyzetre több sportszervezet is reagált, az UEFA mellett például a Formula–1 szervezői is, akik közleményükben leszögezték, folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket, csütörtök este pedig összeült a válságtanács, hogy megvitassa többek között a szeptemberben esedékes Orosz Nagydíj helyzetét.

A Formula–1-et azonban nemcsak kollektíven érinti a kialakult háborús a helyzet, a Haas-istállónak ugyanis a főszponzora, az Uralkali, illetve az egyik versenyzője, Nyikita Mazepin is orosz, ráadásul a csapat autóin ennek köszönhetően igencsak megjelennek az orosz zászló színei.

Az ezen a héten zajló első kollektív teszten is beszédtéma volt az Oroszország és Ukrajna között fennálló helyzet, Sebastian Vettel egyenesen úgy nyilatkozott, hogy ha megrendezik idén az Orosz Nagydíjat, ő nem kíván részt venni rajta, ám a Haasnál hosszú ideig nem kommentálták az eseményeket. Günther Steiner csapatfőnök meg sem jelent a csütörtök délután, a csapatvezetők részvételével zajló sajtótájékoztatón, ahogyan az újságírók Mazepint sem kérdezhették a tesztnap végén.

Azóta viszont a Haas közleményt adott ki, amelyen bejelentette: a barcelonai teszt utolsó napjára eltűnik az Uralkali logója, illetve az orosz zászló színei az autójáról, helyette egy teljesen fehér festéssel vesz részt a harmadik tesztnapon. Sőt, az amerikai istálló azóta a közösségi médiás felületeiről is levette a főszponzor nevét.

A barcelonai teszt utolsó napjára pénteken 9 és 18 óra között kerül sor, az eseményekről a Nemzeti Sport élő szöveges tudósításából tájékozódhatnak.

Legfrissebb hírek

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
4 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – így kezdődött minden

F1
20 órája

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
Tegnap, 13:40

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
Tegnap, 13:11

A Formula–1 egyetemén Oscar Piastri a professzor – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
Tegnap, 10:51

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
2025.07.27. 20:02

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
2025.07.27. 14:33

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
2025.07.27. 12:52
Ezek is érdekelhetik