F1: januárban megműtik Fernando Alonso állkapcsát

Vágólapra másolva!
2021.12.16. 13:08
null
Fernando Alonsót januárban műtik (Fotó: AFP)
A januári szünetben műtéten esik át Fernando Alonso, a Formula–1-es Alpine spanyol pilótája.

A kétszeres világbajnok versenyző azt mondta, most távolítják majd el az állkapcsából azokat a titánlemezeket, amelyeket februári kerékpáros-balesete után kellett beilleszteni. A beavatkozás miatt körülbelül kéthetes szünetet tart.

Alonso akkor szenvedett állkapocscsonttörést, amikor svájci otthona közelében kerékpározott és elütötte egy autó.

A 40 éves pilóta lesz a 2022-es szezon legidősebb versenyzője, miután a 42 esztendős Kimi Räikkönen az idény végén visszavonult.

A 2005-ös és a 2006-os esztendő világbajnoka 2018 végén távozott az F1-ből, tavaly indult a Dakar-ralin, de kipróbálta már magát az egyesült államokbeli IndyCar sorozatban is, a legendás 24 órás Le Mans-i viadalt pedig 2018-ban és 2019-ben is megnyerte. Az idén tért vissza az F1-be, az év során egy dobogós helyezése volt – Katarban harmadik lett –, összetettben pedig tizedikként végzett.

Legfrissebb hírek

Norris célja a győzelem; Hamiltonnak nincs vesztenivalója; Verstappen nem hisz a dobogóban Mexikóban

F1
5 órája

Norris a pole-ban a két Ferrari előtt; Piastrié a hetedik rajtkocka Mexikóban

F1
18 órája

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
22 órája

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
23 órája

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
Tegnap, 14:56

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
Tegnap, 1:01

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
2025.10.24. 20:16

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23
Ezek is érdekelhetik