F1: Wolff újabb ütközésre számít Hamilton és Verstappen között

Vágólapra másolva!
2021.11.01. 14:38
null
Toto Wolff szerint előfordulhat, hogy nem Monzában láttuk idén utoljára ütközni Hamiltont és Verstappent (Fotó: AFP)
Bármeddig, akár egy újabb ütközésig is elmehet Lewis Hamilton és Max Verstappen a világbajnoki cím érdekében. Legalábbis így gondolja Toto Wolff, aki a Daily Mailnek adott interjújában az Ayrton Senna és Alain Prost közti csatákhoz hasonlította Hamiltonék idei küzdelmét.

 

Silverstone-ban és Monzában is csúnyán végződött a világbajnoki riválisok találkozása. Míg Lewis Hamilton végül megnyerte az előbbi futamot, Max Verstappen hatalmas sebességgel csapódott a gumifalba, miután a rajtot követő helyezkedésben összeért Hamiltonnal – az eset után a Red Bull versenyzőjét kórházba szállították.

Az Olasz Nagydíjon aztán nagyjából fél távnál ütközött össze a két pilóta, aminek következtében mindketten kiestek. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke ráadásul attól tart, hogy hasonló jelenetet láthatunk az idényzárón is, ha addig nem dől el a világbajnoki cím sorsa.

„Ha a forgatókönyv úgy alakulna, hogy az utolsó versenyen, Abu-Dzabiban a bajnoki címért mennének egymás ellen, bárki is lenne elöl kettejük közül, ugyanaz történne, mint Senna és Prost idejében – vélekedik az osztrák szakember. – Mi történt Monzában? Verstappen kilökte Lewist, mert éppen megpróbálta megelőzni őt, és egyértelműen gyorsabb volt nála. Ez teljesen érthető, hiszen ha a vébé-címért versenyzel, de látod, hogy kezd elúszni, mert a riválisod meg akar előzni, egy eszközöd van, amivel biztosan nem tud eléd kerülni.”

„Schumachernél és Villeneuve-nél, illetve Sennánál és Prostnál is láthattuk már ezt. Mi persze sosem utasítanánk Lewist arra, hogy menjen neki valakinek, ám ha az utolsó versenyen az nyerné meg a bajnoki címet, aki hamarabb ér célba, akkor kemény csata alakulna ki köztük. Nem hiszem, hogy túlságosan irányítani lehetne őket, és nem is akarjuk, hiszen ők a gladiátorok ebben a küzdelemben. Ez teszi ezt a sportágat annyira érdekessé, mert a természetükben van, hogy nem szeretik a konfrontációt, szóval kíváncsian várjuk, hogyan alakul a kettejük kapcsolata” – mondta Wolff.

Legfrissebb hírek

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
9 órája

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
Tegnap, 10:18

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04
Ezek is érdekelhetik