F1: Norris és Ocon is a rajtrács végéről rajtol Mexikóban

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.06. 19:45
null
Többek között Lando Norris is a biztos rajtbüntetés tudatával várhatja a mexikói versenyhétvége folytatását (Fotó: AFP)
Újabb versenyzőket „száműztek” a rajtrács végére a Mexikói Nagydíjon. Mivel Lando Norris McLarenjében, illetve Esteban Ocon Alpine-jában is erőforráselemeket kellett cserélni, mindketten a mezőny legvégéről kezdheti csak meg a vasárnapi futamot.

 

Lance Stroll és Cunoda Juki után Lando Norris erőforrásához is hozzá kellett nyúlni Mexikóban – a McLaren versenyző új belső égésű motort, turbófeltöltőt, illetve MGU-H-t kapott, ami miatt jó néhány hellyel küldik hátrébb a rajtrácson.

Esteban Ocon autójában ugyanezeket az elemeket, valamint az MGU-K-t, az energiatárolót, a kipufogórendszert és a központi elektronikát – vagyis az erőforrás egészét – is kicserélték, így csatlakozik a mezőny végén Norrishoz, Strollhoz és Cunodához. Egyébként George Russell sem abban a pozícióban kezdheti meg a versenyt, amelyben az időmérőt zárta, de a Williams versenyzőjének csak öt hellyel kell hátrébbról rajtolnia a sebességváltó cseréje miatt.

Bár a mexikói paddockban az a hír járta, hogy Lewis Hamilton Mercedesébe is bekerül pár új elem ezen a hétvégén, jelenleg úgy tűnik, a világbajnoki pontverseny második helyén álló brit versenyző megússza a hátrasorolást Mexikóban.

Legfrissebb hírek

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
19 órája

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
2025.09.08. 10:28

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik