F1: ez ám a luxus – Daniel Ricciardo így él Beverly Hillsben

M. I. P.M. I. P.
Vágólapra másolva!
2021.10.13. 10:12
null
(Fotó: The Sun)
Tízmillió dolláros apartmanba lép ki a hétköznapok hajtásából a McLaren-Mercedes pilótája, Daniel Ricciardo, aki Los Angelesbe menekül, ha kikapcsolódásra vágyik.

 

Nyilvánosságra került néhány fotó a The Sun révén Daniel Ricciardo 2018-ban 10 millió dollárért (3.1 milliárd forint) vásárolt Los Angeles-i luxus apartmanjáról. A Formula–1-es McLaren-Mercedes pilótája az idei szezonra a Renault-tól szerződött a brit csapathoz. A menedzserével folytatott pereskedés során kiszivárgott iratok alapján 2019-ben, az első Renault-nál töltött évében 27.5 millió dollárt (8.6 milliárd forintot) keresett – ez is mutatja, hogy finoman szólva sincsenek anyagi gondjai az ausztrál sztárnak.

(Fotó: The Sun)
(Fotó: The Sun)

 

Ricciardo emeletes, öt hálószobás, medencés háza valójában a harmadik otthona, amelyet azért vett meg Beverly Hillsben, mert saját bevallása szerint a városban tett első, 2014-es látogatása alkalmával egyből megfogta a hely hangulata. Érzése szerint az időjárás és a tenger közelsége miatt ide el tud menekülni az őrületből, ki tud szállni a hétköznapi mókuskerékből. Két korábban vásárolt apartmanja Monte Carlóban, illetve szülővárosában, Perthben található.


(Fotó: The Sun)
(Fotó: The Sun)
(Fotó: The Sun)
(Fotó: The Sun)
Legfrissebb hírek

Norris szárnyalt Mexikóban, és visszaállt a bajnokság élére

F1
2 órája

Norris célja a győzelem; Hamiltonnak nincs vesztenivalója; Verstappen nem hisz a dobogóban Mexikóban

F1
11 órája

Norris a pole-ban a két Ferrari előtt; Piastrié a hetedik rajtkocka Mexikóban

F1
Tegnap, 22:44

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
Tegnap, 19:11

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
Tegnap, 17:48

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
Tegnap, 14:56

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
Tegnap, 1:01

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
2025.10.24. 20:16
Ezek is érdekelhetik