F1: Vettel maradásában bízik a gyárépítésbe kezdő Aston Martin

Vágólapra másolva!
2021.09.14. 10:26
null
Meddig marad zöldben a német? (Fotó: AFP)
Lawrence Stroll, a Formula–1-es Aston Martin csapat tulajdonosa bízik abban, hogy náluk marad a német Sebastian Vettel. A kanadai milliárdos kedden elmondta, hogy Silverstone-ban megkezdték az új F1-es gyáruk építését, majd utalt a négyszeres világbajnok pilóta jövőjére – közölte az MTI.

„Elégedettek vagyunk Sebastiannal, és eltökélt szándékunk, hogy jövőre, majd azt követően is vele folytassuk” – mondta a tulajdonos.

A 34 éves Vettel 2010 és 2013 között négy vb-címet nyert a Red Bull pilótájaként, majd a Ferrarihoz szerződött, amelyet tavaly – két vb-ezüsttel és egy vb-bronzéremmel a tarsolyában – hagyott el. Az Aston Martinhoz idén csatlakozott, a csapattal hosszabb távra szóló, egyes sajtóhírek szerint viszont 1+1 éves szerződést kötött.

A vb-pontversenyben 14 futam után – még 8 van hátra az idényből – 35 ponttal a 12. helyen áll, 11 ponttal és egy helyezéssel megelőzve csapattársát, Lance Strollt. A nemzetközi sajtó arról is gyakran írt a közelmúltban, hogy Vettel viszonya nem éppen felhőtlen a tulajdonos fiával, és miután a német pilóta nem az általa elvárt szinten teljesít, már az is megfordult a fejében, hogy a szezon végén visszavonul.

Az istálló kedd délelőtti közleményében azt is tudatta, hogy letették az alapkövét a csapat új gyárának, amelyben egy szélcsatorna is helyet kap majd. Az új épületkomplexum a tervek szerint összesen 37 ezer négyzetméteren terül el és másfél éve alatt készül el.

Legfrissebb hírek

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
Tegnap, 16:19

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49

Romain Grosjean a balesete óta először ül F1-es autóba

F1
2025.09.25. 11:30

Christian Horner óriási összegű végkielégítést kap a Red Bulltól

F1
2025.09.22. 16:49

David Coulthard: A csapatutasítások hozzátartoznak a Formula–1-hez, de ilyenkor a néző joggal lehet csalódott

F1
2025.09.21. 17:37

„Nehéz szavakba önteni, mennyire boldog vagyok” – Sainz jobban örül a mostani dobogójának, mint az elsőnek

F1
2025.09.21. 16:27

Verstappen érinthetetlen volt; Sainz a dobogón, Piastri a falban zárta az azeri futamot

F1
2025.09.21. 14:40
Ezek is érdekelhetik