F1: jövő évtől változik a Monacói Nagydíj menetrendje

Vágólapra másolva!
2021.09.23. 14:00
null
Pénteken is körözni kell jövő évtől (Fotó: AFP)
A jövő évtől kezdődően a monacói Formula-1-es nagydíjon is a többi helyszínen megszokott lebonyolítás szerint, azaz pénteken rendezik majd a szabadedzéseket – adta hírül az MTI.

Minderről Stefano Domenicali, a Formula–1 elnök-vezérigazgatója beszélt a CNN csatornának.

„Monaco is háromnapos hétvége lesz, azaz pénteken, szombaton és vasárnap rendezzük majd a szabadedzéseket, az időmérőt és a futamot” – mondta az olasz sportvezető.

A hercegségbeli viadalon – mely minden évben az egyik legtöbb hírességet vonzó hétvégéje a száguldó cirkusznak – tradicionálisan csütörtökön volt az első két szabadedzés, hogy aznap este a csapatok és a megjelent vendégek nyugodtan elengedhessék magukat a pénteki szünnap előtt.

A Formula–1-ben jövőre a tervek szerint rekordot jelentő 23 futamot rendeznek, az F1 vezetősége a nemzetközi szövetség (FIA) motorsport-világtanácsának október 15-i ülése utánra ígérte a versenynaptár bejelentését.

Az idei 22 futamos vb-n sincs még minden viadalnak házigazdája: a november 19-21-i hétvége sorsa bizonytalan, mivel a koronavírus-járvány miatt az ausztrálok visszaléptek a rendezéstől.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Jövőre a Hungaroringen már a Mansell-kanyarban száguldanak a pilóták

F1
3 perce

Piastri: A végén egy jó esélyem volt az előzésre, de nem jött össze

F1
12 perce

Szijjártó Péter: A Hungaroring csúcstechnológiás, és magyar maradt

F1
15 perce

Maga mögött tartotta Piastrit, így Norris nyerte meg a 40. Magyar Nagydíjat

F1
31 perce

Akik nélkül nincs Magyar Nagydíj: a háttércsapat elismerése

F1
1 órája

Bernie Ecclestone: Most már a Hungaroring a világ egyik legjobb pályája

F1
3 órája

A Red Bull-lal a Hungaroringen jubiláló Verstappen nem számít több győzelemre az idén

F1
5 órája

Minden idők legszorosabb végjátékát hozta a hungaroringi időmérő

F1
6 órája
Ezek is érdekelhetik