F1: „Néha, amikor ránézek, azt gondolom, hogy nem eléggé motivált”

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.21. 13:35
null
Damon Hill úgy véli, hogy Sebastian Vettel nem éppen a legmotiváltabb versenyző látványát kelti (Fotó: AFP)
Nem éppen pozitív szavakkal illette Sebastian Vettelt az 1996-os világbajnok, Damon Hill. A jelenleg televíziós szakértőként dolgozó exversenyző szerint továbbra sincs minden rendben Vettel motiváltságával.

 

Új fejezetet kezdhet a Formula–1-es karrierjében Sebastian Vettel, aki hat, a Ferrarinál töltött idény után az Aston Martin versenyzőjeként vág neki a 2021-es szezonnak. A négyszeres világbajnokra ráfért a környezetváltozás, így gondolja Damon Hill is.

„Úgy vélem, hogy Vettel kevésbé stabillá vált a Ferrarinál – mondta az 1996-as világbajnok az angol Sky Sportsnak. – Történt a háttérben egy s más, ami aláásta az önbizalmát, és a vezetésére is hatással volt. Valóban elszalasztott néhány lehetőséget, de időnként nagyon jól teljesített. Azt hiszem, hogy Sebastian szava még mindig sokat ér, és ha esélyt lát arra, hogy győzelemért vagy dobogós helyezésért menjen, akkor mindent belead.”

Tény, hogy miután a Ferrari 2020-as autója nem sikerült eléggé versenyképesre, Vettel nem a legjobb eredményekért harcolhatott tavaly. Hill szerint ez a motivációján is érzékelhető volt, amin az új idény előtt mindenképp változtatni kell Vettelnek.

„Remélem, lesz alkalma visszanyerni az önbizalmát. Néha, amikor ránézek, azt gondolom, hogy nem eléggé motivált és magabiztos, ami kissé aggasztó” – tette hozzá a brit expilóta.

Legfrissebb hírek

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
Tegnap, 16:19

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49

Romain Grosjean a balesete óta először ül F1-es autóba

F1
2025.09.25. 11:30

Christian Horner óriási összegű végkielégítést kap a Red Bulltól

F1
2025.09.22. 16:49

David Coulthard: A csapatutasítások hozzátartoznak a Formula–1-hez, de ilyenkor a néző joggal lehet csalódott

F1
2025.09.21. 17:37

„Nehéz szavakba önteni, mennyire boldog vagyok” – Sainz jobban örül a mostani dobogójának, mint az elsőnek

F1
2025.09.21. 16:27

Verstappen érinthetetlen volt; Sainz a dobogón, Piastri a falban zárta az azeri futamot

F1
2025.09.21. 14:40
Ezek is érdekelhetik