F1: a Red Bulltól nagy kihívást, a McLarentől meglepetéseket vár Wolff

Vágólapra másolva!
2021.02.23. 12:41
null
Wolff erősebb riválisokra számít az idén (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a riválisairól beszélt a soron következő idény előtt, s elmondta, mit vár az Aston Martintól, a Red Bull új pilótapárosától, az idén már német erőforrást használó McLarenről, a visszakapaszkodni kívánó Ferrariról is, illetve szót ejtett a Haas német újoncáról, Mick Schumacherről és az Alpine-nal visszatérő Fernando Alonsóról is.

 

A szerződését a Mercedesszel decemberben meghosszabbító Toto Wolff az idei évtől nemcsak a csapatfőnöki posztot fogja betölteni, hanem a vezérigazgatói feladatokat is ő fogja ellátni, illetve felvásárolta a német istálló részvényeinek 33 százalékát, vagyis egyenlő arányban tulajdonolja a csapatot a Daimlerrel és az Ineosszal.

Az osztrák elmondása szerint egy életre szóló megállapodást kötött az „ezüstnyilakkal", igaz, nem a Mercedes az egyetlen alakulat, amelyben részesedése van. Wolff korábban a Williamsbe is befektetett, ám a grove-iak részvényeit tavaly eladta, s helyette az idén visszatérő Aston Martinban vásárolt részesedést. Az üzletember így fokozott figyelemmel fogja követni a Mercedes-motorral harcba szálló istállót, amelyre már az első évében nagy nyomás nehezedhet.

Ha egy ilyen nagy hagyományú autógyártó neve alatt versenyzel, akkor törekedned kell arra, hogy az élen legyél. Az Aston Martin visszatérésével a Formula–1 is jól járt, Sebastian Vettelnek és a csapattársának, Lance Strollnak először rá kell jönniük, pontosan hol állnak. Lenyűgöző lesz látni, pontosan mire megy az Aston Martin" – kezdte a Speedweeknek adott nyilatkozatában, majd szót ejtett az előző években a legközelebbi riválisuknak számító Red Bullról is.

Sergio Pérez és Max Verstappen nagyon erős párost fog alkotni. Az előző idény végén a Red Bull volt a leggyorsabb, szóval úgy hiszem, hogy az idén is a favoritok között lesz, főleg, ami a csapatbajnoki címet illeti, miután ilyen kaliberű pilótafelállása van. Dupla kihívásra számítok tőle a konstruktőri és az egyéni bajnokságban is" – mondta el véleményét a 2021-es versenygépét a mai napon prezentáló „vörös bikákról".

Az osztrák az Aston Martin és a Red Bull mellett a McLarenre is kitért, elmondása szerint az idei évtől újra a Mercedes erőforrását használó wokingiak Daniel Ricciardo személyében a mezőny egyik legjobb pilótájával erősítettek.

A McLaren nagy meglepetéseket is okozhat az idén. Ricciardo közismert figura, és személy szerint én nagyon jó véleménnyel vagyok Lando Norrisról is" – jelentette ki, még mielőtt áttért volna a tavaly nagyon rossz évet teljesítő Ferrarira.

Izgalmas lesz látni, hogy mire megy egymással Carlos Sainz Jr. és Charles Leclerc. A Ferrari biztosan jobb lesz, mint 2020-ban volt, nincs is más választása. Tavaly a gyenge karosszéria is nehezítette a dolgát, de feltételezem, hogy sikerült kijavítania a hibákat."

Wolff a riválisok mellett Mick Schumacher F1-es debütálását, illetve Fernando Alonso visszatérését is nagy érdeklődéssel fogja követni.

Teret kell hagynunk Micknek a tanulóévében. A Formula–1 sokat nyer vele, de időt kell neki adnunk, hogy felvehesse a ritmust. Ami Alonsót illeti, érdekes lesz összehasonlítani a nála majdnem húsz évvel fiatalabbakkal. Fernando az egyik legtehetségesebb versenyző, nagyszerű harcos, és igazán versenyképes. Biztos vagyok benne, hogy bizonyítani akarja, hogy még mindig ő az egyik legjobb a mezőnyben" – zárta a gondolatait a Mercedes csapatfőnöke.

Az idény előtti tesztet március 12. és 14. között rendezik, míg az első versenyhétvégét a március 28-i hétvégén tartják Bahreinben.

Legfrissebb hírek

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
19 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
Tegnap, 3:16

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
Tegnap, 0:43

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2025.06.15. 23:49

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
2025.06.15. 22:52

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
2025.06.15. 19:34

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
2025.06.15. 19:29

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
2025.06.15. 14:33
Ezek is érdekelhetik