F1: több mint 80 ezer néző látogathat ki a Portugál Nagydíj hétvégéjére

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.10.21. 14:31
null
Naponta 27 500 néző követheti Bottasék portugáliai csatáját (Fotó: AFP)
Naponta 27 500 szurkoló látogathat ki a versenyekre a péntektől vasárnapig tartó Formula–1-es Portugál Nagydíjon – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

„Mivel a pálya mentén nagyjából 90 ezer ülőhely van, a jelenlegi járványügyi helyzetben 27 500 fő az engedélyezett létszám” – áll a portugál kormány MTI által szemlézett közleményében. A rendelkezés arra is kiterjed, hogy az érdeklődők elhelyezésénél figyelni kell a távolságtartásra, csak ülőhelyekre lehet belépőt értékesíteni és a drukkerek nem közlekedhetnek a szektorok és az ülőhelyek között.

A hétvégi, portimaói futam – melyre az Algarve Nemzetközi Versenypályán kerül sor – a szezon 12. viadala lesz, és 24 év után az első Portugál Nagydíj. Azután került a versenynaptárba, hogy a pandémia miatt néhány futamot törölni kellett – teszi hozzá a távirati iroda.

Legfrissebb hírek

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
2025.07.07. 14:38

„Ez elég extrém” – Verstappen furcsának találta Piastri büntetését

F1
2025.07.07. 13:08

„Elég sokáig tartott, nem igaz?” – Hülkenberg 15 év és 239 nagydíj után először ünnepelt a dobogón

F1
2025.07.06. 20:48

Kettős McLaren-siker és Hülkenberg-dobogó a kaotikus Brit Nagydíjon

F1
2025.07.06. 15:25

„Kib.szottul sz.r vagyok!” – Leclerc dühöngött az időmérő után

F1
2025.07.05. 21:25

„Voltak pillanatok, amikor csak vakartuk a fejünket” – a McLaren az időmérőn elbukott, de a versenyen nyerne

F1
2025.07.05. 20:26

Verstappen ellopta a show-t Silverstone-ban, az övé a pole pozíció az izgalmas időmérőn

F1
2025.07.05. 15:31

Bearman 10 rajthelyes büntetést kapott az autótörése után – hivatalos

F1
2025.07.05. 15:18
Ezek is érdekelhetik